2017-12-21

Clare Mackintosh - I See You

Újabb nagyon hosszú csend után következzék egy poszt egy friss olvasásélményről - konkrétan tegnap délelőtt fejeztem be a regényt, nincs 24 órája, hogy rácsuktam a tok fedelét a Paperwhite-ra.



Néhány hónapja a NetGalley-n garázdálkodtam, kerestem valamit, amit kedvem lenne elolvasni. A "mystery & thrillers" szekció mindig az első, ahol körülnézek, és akkor sem kellett csalódnom: kiszúrtam Phoebe Morgan 'The Doll House' című bemutatkozó könyvét - majd lesz arról is bejegyzés később. A szinopszis érdekesnek tűnt, ahol megjegyezték azt is, hogy a regényt az 'I See You' és a 'The Widow' olvasói biztosan imádni fogják. Ránéztem hát ezeknek a tartalmára is Goodreads-en, és az I See You azonnal megragadott. De first things first, ha már megkaptam A babaház ARC-t, előbb azzal foglalkoztam, de csak birizgálta a fantáziámat a Mackintosh-könyv, így az lett a következő préda. Mivel a kindle áruház szerencsére még mindig kedves barátom, gyorsan le is töltöttem, és nekivágtam a kalandnak.


Zoe Walker minden reggel és este ugyanazon az úton jár az állomásra, ugyanazon a helyen vár a peronon, leül a kedvenc helyére a vonaton, és közben nem is sejti, hogy valaki figyeli...
Az egész egy hirdetéssel kezdődik. Egyik este, úton hazafelé, miközben a helyi újságot szemlézi, Zoe a fényképével találja szemben magát; egy szürke kis fotó egy telefonszám és egy webcím társaságában: talaldmegazigazit.com.
Más nők is feltűnnek ugyanabban a hirdetésben, minden nap valaki más, és Zoe rájön, hogy mindannyian egyre erőszakosabb bűncselekmények áldozataivá váltak - beleértve a nemi erőszakot és a gyilkosságot. Egy elszánt rendőr segítségével felfedi a hirdetések beteg célját, a paranoiája pedig teljes pánikká alakul. Zoe biztos benne, hogy valaki, aki közel áll hozzá, őt választotta a következő célpontnak.
És most a férfi a vonaton, aki a kocsi túlsó feléről mosolyog Zoéra, már sokkal több lehet, mint egy barátságos idegen. Olyasvalaki is lehet, aki szándékosan választotta őt, és készen áll megtenni a következő lépést...

Talán azért érdekelt annyira az egész, mert ilyeneken én is gondolkodtam már. Mindig ugyanabban az időben járok dolgozni (miért is mennék máskor, ugyanakkor kezdődik a munkaidőm és ugyanaddig tart), ugyanazon az útvonalon járok a házunk/a munkahelyem és az állomás között (a legrövidebb úton, nyilván), és nagyjából ugyanoda ülök a vonaton is (ahol praktikus - annál az ajtónál, ami a célállomásomon ideális helyen áll meg)... Ha valaki felfigyel a mintára, elég könnyű dolga lenne, hogy megtaláljon, akármilyen szándékkal is akar közeledni. És ezen jóval azelőtt gondolkodtam már, hogy hallottam volna erről a könyvről.

"Milyen gyorsan tudsz futni? 
Amikor tényleg muszáj?
Magassarkúban és abban a kosztümszoknyában, amiben az irodába jársz, miközben a táskád az oldaladnak csapódik... milyen gyors vagy?
Amikor késésben vagy a vonathoz, pedig csak arra vágysz, hogy hazaérj, és végigrohansz a peronon, másodpercekkel az indulás előtt... milyen gyorsan tudsz futni?
Mi van, ha nem egy vonathoz rohansz, hanem az életedért?
Ha későn mész haza a munkából, és nincs ott senki más. Ha nem töltötted fel a mobilodat, és senki sem tudja, hogy hol vagy. Ha a lépések mögötted közelebb érnek, és tudod, hogy egyedül vagy, mert ez van minden nap; hogy a peron és a kijárat között nem találkozol egy lélekkel sem.
Amikor érzed valaki lélegzetét a nyakadban, és a pánik eluralkodik, és sötét van, és hideg, és esik az eső.
Ha csak ti ketten vagytok.
Csak te, és a valaki, aki mögötted van.
Aki rád vadászik.
Akkor milyen gyorsan tudsz futni?
Nem számít, milyen gyors vagy.
Mert mindig van valaki, aki gyorsabb nálad."



Ahhoz képest, hogy a rövid leírást olvasva mennyire érdekelt a sztori, elég sokáig tartott kivégeznem, körülbelül egy hónap alatt értem a végére. Elég hektikus volt az egész... néha belelendültem, és a regény harmadát letudtam együltő helyemben, máskor meg csak pár bekezdést olvastam, már amikor sikerült felvennem a Kindle-olvasót, mert sokszor bizony napokig nem volt időm/hangulatom olvasni.

A fülszövegben körülbelül benne is van a cselekmény, spolerezni meg nagyon nem akarok (kivételesen ^^), úgyhogy csak egy-két gondolatot adnék hozzá a fentiekhez.

A bevezetőt olvasva valamiért az volt a benyomásom, hogy Zoe majd egy fiatal(abb), egyedülállő nő lesz, a zsaru pedig pasi, és a nyomozás közben majd persze megjelenik a romantikus szál is a két főhős között, miközben egyre nagyobb halomban állnak városszerte a hullák. Tipikus.
De nagyobbat nem is tévedhettem volna, Zoe ugyanis egy középkorú nő, két felnőtt gyerekkel, egy exférjjel, és egy idősebb élettárssal... És fene a szexista, begyöpösödött pofámat, a rendőr is egy nő, Kelly Swift, akinek szintén megvan a maga keresztje.
A regény a két csaj szemszögéből íródott, fejezetenként felváltva követhetjük az eseményeket Zoe életében és a rendőrségen/Kelly magánéletében, illetve néhány fejezet végén van pár dőlt betűs bekezdés, amelyben a findtheone.com rendszergazdájának(/rendszergazdáinak?) beteg elméjébe tehetünk egy kis kiruccanást.
Valaki fejébe, aki megfigyeli a városban a nőket, majd egy borsos díjat szedő exkluzív honlapra feltöltve a személyleírásukat és az útvonalukat, elérhetővé teszi azt a tagok számára. Ha egy tagnak megtetszik egy profil, csak le kell töltenie az útvonalát, és máris alkalmat találhat egy "véletlen" találkozásra... vagy valami másra. Egyesek beérik egy kávémeghívással, de sajnos nem minden férfi szándékai ilyen keresztényiek, bizonyos alakok pedig nem riadnak vissza semmilyen eszköztől, hogy felkeltsék a kiválasztott hölgy figyelmét. Mindezt persze úgy, hogy a nőknek fogalmuk sincs róla, hogy szerepelnek a "társkeresőn" - ergó, célpontok. A macska-egér játék bizony az egér tudta nélkül zajlik London utcáin.

A végkifejlet abszolút meglepett, ritka az olyan, hogy nem lehet jóelőre látni, hogy ki a rosszfiú/rosszlány az események mögött, de ez alaposan lecsapta a villanyt nálam. Habár a motivációkat és az indítékokat elég esetlegesnek érzem, és az sem teljesen világos, hogy a végén Zoe és Katie miért mennek bele a "játékba", hiszen ketten voltak egy ellen; a hibái ellenére mégis tudtam szeretni az egészet. Szerintem elsősorban azért tetszett, mert annyira lesokkolt a tettes személye - első körben... aztán a legutolsó oldalon ott a még nagyobb WTF.

Úgy gondolom, sokat dobott a sztorin, hogy az írőnő maga is a rendőrségnél szolgált, több, mint tíz évig. Ez által valahogy reálisabbnak, bennfentesebbnek éreztem a nyomozói munka folyamatának leírását. 

Az is tetszett, ahogy a fiatalabb, a digitális világban jártasabb Isaac rávilágított Zoénál a tényre, hogy mennyire könnyű lenyomozni valakit a közösségi oldalakon keresztül. Ha az ember nem figyel az adatvédelmi beállításaira, bizony minden infó, minden kép, amit feltesz, mindenki számára nyilvános lesz, még csak az sem kell, hogy ismerősök legyenek. Azt hiszem, ezzel nagyon sokan nincsenek tisztában, vagy nem veszik komolyan a veszélyt, hogy milyen könnyen vissza lehet élni bárki adataival, ezért mindig örülök, ha valamilyen formában felhívják rá a figyelmet.

Goodreads-en közel huszonhatezer értékeléssel négy csillag sincs a regény mellett, én viszont  gondolkodás nélkül rányomtam az ötöst. Nem volt annyira pörgős és magával ragadó, mint amire számítottam, nem volt letehetetlen, nem volt logikai buktatóktól mentes, de az alapötlet és a végkifejlet annyira bejött, hogy nem tudtam kevesebbet adni.

Mrs Mackintosh debütáló regénye már megjelent magyar fordításban, szóval nem ismeretlen a szerző a honi piacon, ezért remélem, hogy ezt a könyvet is elhozzák majd hozzánk. Ha így lesz, melegen ajánlom a krimis-nyomozós-thrilleres történetek kedvelőinek, az angolul tudókat pedig már most buzdítom, hogy adjanak egy esélyt az I See You-nak.

"Azt hiszed, véletlenül futottatok össze. Azt hiszed, csak az alkalom szülte, hogy kinyitotta neked az ajtót; hogy véletlenül vette fel a földről sálad; hogy fogalma sem volt róla, hogy arrafelé mész... Talán igen, talán nem. Most, hogy már tudod, léteznek olyan alakok, mint én, sosem tudhatod biztosra."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése