2015-01-05

Lacey Weatherford: Bizsergés – Avagy szarból nem lehet várat építeni

Sziasztok!

Először is, köszönöm a lehetőséget brigcsnek az itteni publikációért, remélem megütöm majd a mércét. :-) Másodszor, én most ugyanarról a borzalomról hoztam nektek egy véleményt, amiről brigcs az előző posztban már beszámolt. Nem is húznám tovább az időt, íme.. :-)

Lacey Weatherford: Crush

Igazság szerint nem is tudom, hogyan lehetne erről a „műről” visszafogottan nyilatkozni, de menet közben rájöttem, hogy ez igazából lehetetlen vállalkozás lenne. Így már a legelején hadd jelentsem ki, hogy ez a könyvnek csúfolt valami egy kalap szar, sőt! Még annak is túl jó.
Ennek miértjére igazán a mű végére biggyesztett köszönetnyilvánításból lehet rájönni, ahol is kiderül, hogy:

„Ez a mese szó szerint kiömlött belőlem néhány nap alatt, s a megbeszélt határidőnél egy egész hónappal korábban elment a szerkesztőmnek.”

Ha esetleg az írónő hagyott volna magának elég időt arra, hogy átolvassa eme „remekművét”, talán neki is felkeltik a figyelmét az olyan hibák, mint a túlzott – már nagyon zavaró - jelzőhasználat, a bugyuta és felszínes karakterek, a gyakorlatilag nulla cselekmény valamint az értelem hiánya.

A folytatásért jöjjön előbb a tartalom:

Cami Wimberley-nek van egy terve, és ebben a tervben nem jut hely a fiúknak – főleg minden idők legvadabb partiállatának, Hunter Wildernek nem, mindegy milyen jóképű és karizmatikus. Cami gyönyörű, végzős, elképesztően tehetséges, jó tanuló, s mindent megtesz azért, hogy bekerüljön álmai főiskolájára, musical színház szakra. Minden tökéletes.

Hunter Wilder nem akar barátnőt – attól most csak túl bonyolulttá válna az élete. Főleg Miss Jókislányt nem akarja, de akkor miért nem tudja levenni róla a szemét? Megpróbálja tartani tőle a három lépés távolságot, de a sors mintha a másik karjaiba taszítaná őket. Régóta nyilvánvaló mindenki számára, hogy tetszenek egymásnak.

Már a fülszöveg is beszédes: a kislány elképesztően tehetséges, stréber és természetesen gyönyörű, a kisfiú pedig titokzatos, naggggyon menő és a leghelyesebb srác a suliban of course. Persze mindezek mellett még lehetne akár tartalmas is a könyv, mert végül is nem lenne rossz az alapsztori, de a karakterek egyszerűen üresek és bugyuták.

A történet - spoileres:

A könyv nyitányában Cami és Clay éppen a téli bálon vesznek részt, amikor az egyik évfolyamtársuk, Jordan Henley drogtúladagolásban meghal. Mivel a srácra számos sportösztöndíj vár, sokan kételkedtek abban, hogy a fűnél komolyabb drogra szokott volna rá. Ennek apropóján érkezik néhány héttel később az iskolába Hunter Wilder alias Dylan Wilcock 21 éves, frissen végzett rendőrtiszt, aki fiatalos külseje miatt diáknak adja ki magát és amolyan beépített ügynökkén próbálja felderíteni a környék droghálózatát. Saját bevallása szerint első látásra beleszeret a 17 éves Camibe, akinek szintén feltűnik főhősünk csókolnivaló szája, karamelpöttyökkel meghintett csokoládébarna szeme, dagadó bicepsze és természetesen a kockás hasa, így a lucskos álmok garantáltak főhősnőnk számára.
Egyszóval a kémia beindul csak egy a bökkenő: Hunter nem létesíthet szexuális viszonyt Camivel, mivel a leányzó néhány hétig még fenemód kiskorú, így a pandúrt könnyűszerrel rabosíthatnák, ha túlságosan elmélyítené a kapcsolatát élete 17 éves szerelmével.
Egy angolórán aztán szépen egymásra találnak, ahogy az lenni szokott, próbálnak oda-odaszúrni egymásnak, de a párbeszédeik roppant izzadtságszagúak. Egyébként Amerikában komolyan gimis feladat megtalálni a vesszők és az írásjelek helyét a mondatokban???? Eszem megáll, komolyan.
Na mindegy, lépjünk tovább.
Volt ugye Caminek egy legjobb barátja, egy Clay nevezetű, aki gondolt egyet és stréberből menő sráccá próbálja változtatni magát, hogy felhívja Cami figyelmét szerény személyére. Elmennek moziba is – roppant eredeti randiötlet, bravó – ahol történetesen Hunter is tiszteletét teszi az egyik barátjával, Russszal. Itt jegyezném meg, hogy Russ talán az egyetlen igazán kedvelhető karaktere ennek a könyvnek csúfolt pongyolának. Ezt követően a történet csordogál a maga medrében.
A történet nagy részében arról van szó, hogy eme két elmeborult és saját magától eltelt főszereplő egymás után sóhajtozik, néha Cami „legjobb barátja” felbukkan és gonoszakat szól be - de a végére nyilvánvaló lesz, hogy a legrosszabb feltételezések is túl finomak voltak róla -, plusz ott van még a suli kurvája is, aki Hunterre van ráállva. Nem kicsit, nagyon. Nem értem, hogy viszkethet valakinek ennyire a puncija egy olyan srác után, aki vagy hússzor lekoptatja. De ez biztosan az én hibám.
Summa summarum: mintegy keretet adva a történetnek, a csúcspont az álarcosbálon érkezik el, ahol fény derül Clay drogüzelmeire, Cami elrablására és még Hunter/Dylan is begyűjt egy golyót, hogy megvédje Camit a nemi erőszaktól. Mintha az írónő az utolsó két-három fejezetre tartogatta volna minden puskaporát, mert az ezeket megelőző fejezetekben Cami és Hunter csak sóhajtozott egymás után, és mondták magukban a belső monológokat, hogy a másik jajjj de gyönyörű. Agyrém. Persze a végén elkerülhetetlen a heppi end, minden frankó, boldog és rózsaszín köd ereszkedik a tájra.

Egyébként én nem húztam volna ENNYIRE sokáig azt, hogy mi is Hunter/Dylan titkos foglalkozása. Ha egy kicsit előbb kiderült volna, azzal jobban ki lehetett volna bontani a történetet, több konfliktus generálódhatott volna, mert így számomra a vége kicsit összecsapott lett. És igazából a nyomozásos részből el tudtam volna viselni egy kicsivel többet is, mert ahogy korábban már említettem, nem lenne rossz ez a beépített nyomozósdis dolog. Viszont a jelenlegi történetben ezekből gyakorlatilag semmi nincs meg. Akad néhány nagyon homályos célozgatás, de… De azok csak arra elegendőek, hogy az ember a haját tépje tőle. Szerintem az írónő nem nézett utána annak, hogy hogyan is folyik egy ilyen álruhás rendőri nyomozás meg úgy általában egy nyomozás. Lehet, hogy nem is akart, mert a szerelemre akarta helyezni a hangsúlyt, így viszont… Szar lett az eredmény.

Ha Hunternek legalább a keszekusza – aki elolvassa a könyvet, érteni fogja a jelzőt – rokonával, Chrisszel lett volna olyan párbeszéde, amiben fény derül a foglalkozásukra, már nem tartottam volna annyira idegtépőnek ezt a nagy titokzatoskodást és a Cami iránti nyáladzása is elviselhetőbb lett volna. Cami viszont a másik fele az érmének. Előbb attól fél, hogy Hunter számára csak egy strigula lenne a sok közül, amikor viszont már forrósodnának közöttük a dolgok és Dylan behúzza kicsit a kéziféket, még ő támad neki a srácnak, hogy nem akarja megdugni. Következetesség vagy mi, ugyebár.

Egy szó, mint száz: el nem tudom képzelni, hogyan kaphatott a Goodreads-en négy, azaz NÉGY csillagot. Én csak egyet adtam rá, Russ miatt.

És akkor jöjjön így a végére néhány idézet, amiktől a leginkább a falnak mentem:

"A Téli Bál hópelyhes témájának ellenére forró volt a levegő a testekből áradó bizsergéstől." - hát igen, milyen jó lehet az a sok-sok kipárolgás...

"Annak ellenére, hogy mi ketten teljesen különböző társadalmi háttérből érkeztünk - ő a füvesek királya, én meg a stréberek királynője vagyok -, sikerült megmozgatnia a fantáziámat." - először is, ez helyesen most vagy teljesen különböző társadalmi osztályból érkezünk vagy teljesen más társadalmi háttérrel rendelkezünk... plusz mi ez a beképzeltség már az elején? Már itt unszimpatikus lett a csaj.

"Tényleg megtettem mindent, hogy ezt a bizsergést titokban tartsam mindenki előtt... főleg előtte." - Fapina. Vagy nemi beteg.

"Kénytelen voltam észrevenni, hogy csokoládébarna szemeit mintha karamellcseppecskék pöttyözték volna. Még sosem voltam ennyire közel az arcához." - Megint ez a túlzott jelzőhasználat... :S Plusz mi lesz, ha később kissé intimebb testrészét dugja majd a képedbe? :D

"EMBER! EZ A CSAJ OLTÁRI PÖPEC!" - Igen drágám, az.

"Láttam abból, ahogy meglepetten elkerekedtek a mézszínű szemei, s ahogy rágcsálta a sárgabarackszínű ajkát, makulátlan bőre pedig finoman elvörösödött, akár a túlérett őszibarack." - Szerintem az írónő gyümölcssaláta-fetisiszta.

"A legutóbbi csajom eléggé lenullázott. Iszonyúan ki akart sajátítani. Azt akarta, hogy folyton találkozzunk, és azt csináljam, amit ő akar. Olyan volt, mintha semmi sem lett volna elég jó, amit csinálok. Aztán megtudtam, hogy végig csalt valami főiskolás fazonnal. Szakítottam vele, mire azzal zsarolt, hogy elmondja a szüleimnek meg a zsaruknak, hogy kábszerezem. Azt akarta, hogy maradjak vele, miközben ő azzal a másik csávóval volt." - Egy csöppet béna fedősztori.

"Zöldalmára emlékeztetett, ami éppen megérett a szedésre." - Már megint...

"Láttam a karamellszínű rajzolatot a szemében..." - Én meg az értelmet a tiédben.

"Kérlek, tartsd észben, hogy ő a szülei legféltettebb kincse, és bánj vele ennek megfelelően!" - Éljenek az aggódó és elfogult szülők.

"A hasamra tettem a kezem, úgy próbáltam csitítani a megvadult denevér módjára verdeső szívemet." - Szóval a HASÁRA tette a kezét, hogy a SZÍVÉT csillapítsa. ISTENEM.

"Annyira meg akartam csókolni, hogy megindult a nyálelválasztásom." - Jaj de romcsi vagy öcsém!


Azt hiszem, tovább nem borzolnám senki idegeit sem. A végére legyen elég annyi, hogy ez az a könyv, amit abszolút nem ajánlok elolvasásra, kivéve ha éppen bosszankodni szeretne egy jót. Engem – és a hajamat – az mentett meg, hogy brigccsel közösen olvastuk el a könyvet és Facebookon kommenteztük egymásnak az eseményeket, így még valamennyire élvezhető volt. Na de egyébként…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése