2013-09-09

Ryan Loveless - Ethan és Carter

Egyszer mindent el kell kezdeni, tartja a bölcs mondás. A hétvégén megvolt nekem "az első", bizonyos szempontból. Bár a fanfictionok világában nem egy slash gyöngyszemmel találkoztam már, profi GLBT regénnyel még nem volt dolgom - mostanáig.

A magyar borítót megcsodálhatjátok a Könyvmolyképző oldalán, ahol bele is olvashattok a regénybe; én most az eredeti borítót szúrom be, mert szerintem az sokkal szebb. A Könyvmolyképzős borítók általában legendásan szépek, ezzel azonban mellé lőttek az illetékesek.

Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy a Tourette-szindrómának rendeli alá az életét, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart, hamarosan feldúlja magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe.
Ethan már a kezdet kezdetén megvallja az érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll, noha Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlag. Carternél sokkal több forog kockán: ő többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét.
Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért.
Vajon Carter kiállja a próbát?


Csak nézelődni ugrottam fel néhány napja a Könyvmolyképzőhöz, amikor ráakadtam az Ethan és Carter című csodára. Nagyon megörültem a fülszöveg láttán, és elhatároztam, hogy alkalomadtán majd el is olvasom. Szokásomhoz híven nem bírtam magammal és a kíváncsiságommal, azon melegében bele is pislantottam a részletbe. Hibát követtem el, mert azonnal el kellett rohannom, hogy beszerezzem a teljes verziót. :D

Én azt hittem, hogy sok mindent láttam már, de egy-két jelenetet olvasva azért felszaladt a szemöldököm. :'D Mégis, mindent egybevéve, nagyon tetszett az egész.

Fogalmam sincs, mi lehet ennek az oka, de én mindig nagyon bírtam a melegeket. Nem értettem, hogy miért irányul feléjük masszív gyűlölet a társadalom túlnyomó többsége felől. Nem ártanak ők senkinek...
Felháborítónak tartom, hogy sok államban nem élhetnek olyan alapvető jogokkal, mint a házasságkötés vagy a gyermekvállalás. Ha egy férfi és egy nő dönt úgy, hogy összeköti az életét, az miért tér el attól, ha két férfi, vagy két nő szeretne közös családot alapítani? A szerelem (állítólag) csodálatos dolog. Teljesen mindegy, hogy milyen nemű emberek között jön létre ez a különleges kapcsolat, az én szememben egyformán szent és sérthetetlen kapocs.

Ez a regény nem csak a homoszexualitás szempontjából kényes egy picit. Tudniillik, egyik főhősünk, Ethan traumás agysérülést szenvedett, a másik főhősünk, Carter pedig Tourette-szindrómás.
A főiskolán, megboldogult szociális munkás tanonc koromban a gyógypedagógia volt a kedvenc órám, és gondolkoztam is rajta, hogy ha esetleg egyszer visszavágynék az iskolapadba, akkor a gyógyped felé mennék el.
Túl sok filmet vagy könyvet nem tudnék felsorolni, amik valamilyen fogyatékosság köré épülnek, ezért mindig örülök egy-egy ilyen történetnek, mert legalább valamelyest felhívják rá a figyelmet, hogy mindenkit emberszámba kell venni, és ugyanúgy kell tisztelni, mint egy ép embert, az állapotától függetlenül.
Egyébként a Tourette-ről pár hónapja láttam egy nagyon jó filmet, a címe A mintadiák (Front of the Class), az is nagyon tanulságos, bátran ajánlom mindenki figyelmébe.

Szóval a sztori szerint Carternek elege lesz Los Angeles-ből, és egy csendes kisvárosba költözik, mit ad isten, épp Ethan szomszédságába. A két fiú hamar egymásra talál, egy együtt leküzdik az állapotuk miatti gátlásaikat.

Ami nem tetszett, hogy az egész picit túl rózsaszín volt. És túl idilli az egész, hogy csomószor mutatkoztak együtt nyilvános helyen, mégis csak egy "buzik!" beszólást kaptak. Mondjuk erre különösen tetszett Carter reakciója: azt mondja, hogy úgy viselkedhetnek, mint a "rendes" párok, ott ölelkezhetnek, ahol csak akarnak. :)
Imádom, hogy mind Carter, mind Ethan környezete mennyire elfogadó - a másságukat és a fogyatékosságukat tekintve is.
Habár nem tudom, mennyire toleráns a társadalom... Azok az emberek, akik közvetlenül körülöttük vannak, mint például Alice vagy Vera, nyilván elég empatikusak, de mondjuk a tengerparti bagázstól nem számítottam ilyen fokú emberségre.

A másik hatalmas piros pont Ellioté. Hihetetlen, hogy ez a 15-16 éves kamasz srác mennyire jól kezeli a  helyzetet. Néha elég dulifulinak tűnik, de nagyon is a dolgok mélyére lát. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tinik ennyi idős korukban dühösek az egész világra, még keresik a helyüket a dolgok rendjében. Ő nem csak a felnőtté válás rögös útjával küzd meg, hanem azzal a teherrel is, amit azért vesz magára, hogy segítsen a szüleiknek.

Nem csak az ő hozzáállása példaértékű, hanem Ethan-é is, amikor megbocsát Mike-nak és Douglas-nek. Véleményem szerint ez az egyik legnagyobb dolog, amit ember megtehet. Sokan nem is képesek rá.

Maga a szerző (aki szintén Tourette-szindrómás) így nyilatkozott a regényről:
"I just wanted to write a book with two adorable boys in a cute romance who happen to have TS and TBI. I wanted to do it honestly to the best my research and personal experience would allow me to do."
Szerintem nagyszerűen sikerült. :)

A goodreads-en öt csillagot adtam neki, a blogon megszokott tízes skálán pedig simán megér egy kilencest. :)

Idézetek:

- Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. - Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. - Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. - Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. - Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad - mosolygott rá Carterre.
- De csak miután megmutattad - felelte Carter. - Köszönöm.
- Tudtam, hogy ott van benned, ezért is szerettem beléd első pillantásra. És még helyes is vagy.

- Édesem, előbb-utóbb muszáj lesz megnyílnod valakinek. Mitől félsz?
- Mindentől.

Ethan lehúzta Carterről a pólót. Szemügyre vette Carter mellkasát, és vágyakozva nyalta meg duzzadt felső ajkát. - Szép tested van.
- Neked is - felelte Carter. Ethan szégyellősen fonta keresztbe szeplős karját a mellkasán. - Komolyan - nyúlt az álla alá Carter. - Jó rád nézni.
- Tényleg? Nem vagyok kövér? Többet kéne mozognom.
- Az tetszik a legjobban benned, hogy fogalmad sincs, milyen kívánatos vagy - simított végig Carter Ethan felsőtestén a póló alatt, kitapogatva a puha domborulatokat és az alattuk feszülő izmokat. - Gyönyörű vagy.

Szerelem? Carter nem igazán tudta, mi az, de most, ahogy Ethanre nézett, legalább ezerféle meghatározás jutott az eszébe.

Carter kezdte megsajnálni Elliotot. Nem egy tizenöt éves kamasznak kellene megvigasztalnia a bátyját, hanem fordítva.

- Min gondolkodsz? - nézett mélyen a szemébe. - Szomorúnak látszol.
- Elliot fél, hogy összetöröm a szíved.
- Én is - hajolt előre Ethan.
- Ez nem fog előfordulni - simogatta meg Carter Ethan térdét. - Legalábbis, ha rajtam múlik.
- Tényleg?
- De... Ethan!
- Mi van?
Carter mély levegőt vett.
- Te se törd össze az enyémet!
- Nem fogom - nézett rá őszinte, rezzenéstelen tekintettel Ethan.

- Nem szabad folyton itthon kuksolnod - borzolta fel Ethan haját. - Be fogsz csavarodni. - Leguggolt, Ethan lesütött szemét fürkészte a tekintetével. - Én igazi remete vagyok, de ez már nekem is sok. El sem tudom képzelni, mit érezhet egy olyan pillangó, mint te.
Ethan szája mosolyra húzódott.
- Milyen színű pillangó vagyok?
Carter letérdelt, és Ethanhez simult.
- Egy gyönyörű tarka pillangó.

Carter felült az asztalra, és nézte, ahogy Ethan csöndesen elmagyarázza Elliotnak, miért kell elengednie a múltat.
- Te jó fej vagy, Elliot - szajkózta azt, amit az emberek általában vele kapcsolatban szoktak emlegetni -, de ha folyton pukkadozol, senki sem fogja ezt észrevenni.

Ma este nem idegeneknek játszott, hanem a családnak. Miközben énekelt, szeretettel gondolt Lizre és Nolanre, Elliotra és Jenniferre, és persze Ethanre, elsősorban Ethanre, aki mindenben meglátta a zenét, és mindenkiben meglátta a jót. Ethanre, aki úgy tekintett rá, ahogy azelőtt senki, és bebizonyította neki, hogy jóval több egy rakás rángatózásnál és feltorlódott mássalhangzónál. Ethanre, akit szeretett. Ethanre, aki szerette őt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése