2013-07-23

Diana Rowland - A démon jele (Kara Gillian #1)

Sziasztok!

Legnagyobb elánnal jelenleg a Lux-sorozatot olvasom, de arról majd csak akkor szeretnék írni, ha végeztem a maradék másfél résszel is, ezért most elkezdem beváltani azt a régi fenyegetésem, hogy írok azokról a könyvekről, amiket időközben olvastam, csak bejegyzés nem született róluk.
Éljenek a barokk körmondatok!

Első körben Diana Rowland Kara Gillian-sorozatának kezdő kötete, A démon jele van terítéken.
A regény első kiadása 2009-re datálódik, Magyarországra pedig 2012-ben hozta el a Kelly Kiadó.

Valamikor tavaly történt, hogy olvasnivaló után kajtatva megakadt a szemem a címen, és a fülszöveg elolvasása után úgy határoztam, hogy nekem erre márpedig szükségem van. A misztikum soha nem állt messze tőlem, és "a természetfeletti képességekkel megáldott leányzó nyomozásba kezd a gonosz ellen" típusú történetek is régi jó cimboráim - lásd pl.: Anita Blake vagy Cat & Bones kalandjait.

Amikor a fiatal rendőrnőt, Kara Gilliant ötévnyi utcai járőrözés után előléptetik nyomozóvá, azonnal egy brutális gyilkosság közepébe csöppen. Az áldozat holttestére a helyi víztisztítótelepen találnak rá, testén a kegyetlen kínzásokra utaló ezernyi seb között rábukkannak egy művészi tökéletességgel kidolgozott és hátborzongatóan ismerős jelre. A louisianai Beaulacban azt hitték, három éve véget ért a rettegett sorozatgyilkos vérengzése, most azonban minden jel arra utal, hogy a Jelfaragó visszatért.
Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem egy átlagos gyilkosság, hanem egy természetfeletti erővel rendelkező démon borzalmas bűntette. Mivel Kara misztikus képességekkel rendelkezik – másik látása révén képes megidézni a démonokat –, különös összefüggésekre bukkan, és nemcsak arra jön rá, mire készül a gyilkos, de arra is, hogy mikorra tervezi mindent elsöprő gaztettének végrehajtását. Mire eljön a telihold napja, már csak a gyilkos személye kérdéses.
Kara az életét kockáztatva szembenéz a gonosszal, miközben egy természetfeletti szépségű Démon Lord kísért az álmaiban, nappal pedig egy jóképű, de gyanakvó FBI-ügynök követi minden lépését.


Nos, valójában az a szomorú helyzet, hogy nincs túl sok mondanivalóm a témában. Ennek oka, hogy nem tegnap olvastam a művet, hanem egy éve, és azóta sok más világba is belecsöppentem a lapokon keresztül, aminek következtében halvány gőzöm sincs a történetről. Na jó, nagy vonalakban valami azért dereng, mert túl sok regényt nem pörgettem végig tavaly, de két-három gondolatnál többre nem futja.
Széljegyzet: na EZÉRT nem szabad elnapolni az értékelést! Amint végez az ember egy regénnyel, azonnal neki kell ülni megírni a vonatkozó posztot, különben minden el lesz felejtve. Egyébként én már olvasás közben is szoktam jegyzetelgetni, hogy ne felejtsek ki semmit, biztos, ami ziher. Sajnos jelen esetben nem voltam ilyen körültekintő.

De ne siránkozzunk tovább az elveszett tudás miatt, nézzük a tényeket!
Az tuti, hogy tetszett, mert amikor a végére értem, rögtön rákerestem a folytatásra. A második kötetet be is szereztem, bár elolvasni még nem sikerült.
Miután végeztem vele, lelkesen beszámoltam róla, milyen jót olvastam, majd a hölgyemény kérésére átpasszoltam Noncsinak, aki viszont cseppet sem volt hasra esve tőle. Elég sok kifogásolható pontot felhozott, amelyek egy részével egyet is értettem, de összességében én élveztem a regényt.
Karát szerethető főhősnek tartom, és nagyon bírtam a dumáját. Komáltam az FBI-ügynököt, Ryan-t is, habár kissé bizalmatlan voltam vele szemben. Mint kiderült, sokkal többet tud, mint azt feltételeztük volna róla, ki tudja, mi mást titkol még? Nem lenne naivitás bízni benne? Másfelől viszont... jó fej az ipse, na.
Ebben a regényben megvolt az, amit a Holdfény a város felettből hiányoltam: Kara idéző mivolta nem szorította háttérbe a rendőrségi munkáját. A misztikus vonal egyensúlyban tudott maradni a nyomozással, aminek örülni szoktam. Általában nem jó, ha az egyik szál túlságosan dominálni kezd. Például az Anita Blake könyvekkel is azért lett tele a tornacipőm, mert már nem a bűntények felgöngyölítésén volt a hangsúly, hanem csak üzekedtek, mindenki, mindig, mindenkivel, mindenhol. Nincs ellenemre, ha szerepet kap az erotika, de az már túl sok - és túl gusztustalan - volt. Szerencsére itt nem ez a helyzet.
Nagyon jól van megírva a könyv, abszolút olvastatja magát; egy éjszakánál nem is tartott tovább, amíg átrágtam magam rajta. A vége viszont picit összecsapott lett, vagy nem is tudom... valahogy olyan izé. Kara sérült testének váratlan felszívódása, majd a még váratlanabb gyógyult visszatérés szerintem igencsak adhat okot mindenféle kérdezősködésre a racionális, mágiamentes népek részéről. A Démon Lord picit szolidabban is véghez vihette volna a mentőakcióját.
Ami nagyon tetszett, hogy végre olyan könyvet olvashattam, amiből nem csöpög a nyál. Olvasok bőven romantikus sztorikat, és elég hosszú listát vezetek a fiktív fickókról, akikbe szerelmes vagyok, szóval nem vagyok teljesen ellene, de kellemes felüdülést jelentett végre egy olyan történetben elmerülni, amelynek nem alapvető mozgatórugója a szerelem.
Noncsi panaszkodott, hogy nem volt számára teljesen hiteles, jól felépített a világ, nekem azonban ezzel nem volt gondom. Szerintem jól el van magyarázva a természetfeletti dimenziók működése is. Elvarratlan szálakra sem emlékszem, épp annyi kérdőjel maradt a levegőben lógva, hogy megérje folytatni a sorozatot.

Tízből erős hetes.

Idézet:

"Túl nehéz megakadályozni az embernek a saját szétesését, amikor semmi sem emlékezteti arra, hogy kicsoda, és hol kellene lennie."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése