2013-03-04

Monika Feth - Az eperszedő

Na jó. Elhatároztam, hogy összeszedem magam, és megírom a véleményem azokról a könyvekről, amiket az utóbbi időben (értsd: kb. az utóbbi két évben xD) olvastam, csak bejegyzés nem született róluk. Mondjuk nem lesz hosszú a lista; régebben amennyire faltam a regényeket és a könyvsorozatokat, mostanában annyira nincs időm olvasni. És még azt mondják, a gimi megterhelő! Soha életemben nem olvastam annyit, mint középiskolásként, és most nem is számolom bele a kötelezőket, amiket a nagy többséggel ellentétben én el szoktam olvasni. Na mindegy.

Úgy döntöttem, hogy legutóbbi élményemmel, Az eperszedővel fogom kezdeni, amíg friss az élmény.

Azóta figyelem a Könyvmolyképző könyveit, amióta a Twilight kapcsán megismerkedtem a kiadóval és a Vörös pöttyös kínálattal, még 2009. januárjában. Állati régóta szemeztem már ezzel a könyvvel, mert a fülszöveg alapján izgalmasnak és érdekesnek tűnt.




Amikor kiderül, hogy barátnőjét, Carót meggyilkolták, Jette nyilvánosan bosszút esküszik – és ezzel felhívja magára a gyilkos figyelmét. A férfi udvarolni kezd Jettének, és a lány beleszeret anélkül, hogy sejtené, valójában kivel is van dolga.


Igazi csemege thriller-rajongók számára!


Nos, hol is kezdjem?

Nem véletlenül mondják, hogy nem szabad a borítója alapján megítélni egy könyvet. Nekem nagy hibám, hogy ha egy fedlap jól néz ki, hajlamos vagyok eldönteni, hogy ez biztos marha jól van megírva, és nagy reményekkel rávetem magam. Aztán jön a pofon. Időnként.
Az eperszedő borítója nagyon tetszett. Olyan kis sejtelmes, meg fekete, az eperrel és a vérrel... Valahogy olyan jól néz ki. :D

A történet azonban sokkal laposabb, mint vártam.

Mint szinte valamennyi sztori esetében, itt is bebizonyosodott, hogy az első 50-60 oldal kész szenvedés, amit szó szerint túl kell élni, mire aztán végre valahára beindul a történet.
Már hetekkel ezelőtt elkezdtem, de sokszor volt olyan, hogy néhány mondat, vagy maximum néhány oldal után inkább becsuktam. Nagyjából a negyvenedik oldalig jutottam el így. Szóval nagyon kínlódósan indult, de erőt vettem magamon, és eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, most már el fogom olvasni, így csütörtök éjjel nekirugaszkodtam, és egy hosszú éjszaka után, reggel nyolcra értem a végére.
Egyébként olvastam benne, hogy állítólag hajnali 2 és 5 óra között halnak meg a legtöbben... Ez volt fél ötkor. :'D Szerencsére nem kellett sokáig rettegnem, hogy besurran a házba egy baltás gyilkos, mert gyorsan eljött az öt óra egy perc, akkor meg már ugye biztonságban voltunk. :D


Szóval, a tapasztalatok:

Az első nagy meglepetés akkor ért, amikor rá kellett döbbennem, hogy egy német területen játszódó regényt tartok a kezemben. Nem tudom, valahogy erre nem számítottam. :D Valamiért mindig abból indulok ki, hogy Amerikában játszódik a történet. Mondjuk a legtöbb tényleg Amerikában, vagy legalább Angliában, szóval angol nyelvterületen van.

A következő megdöbbentő felfedezést akkor tettem, amikor rájöttem, hogy a főszereplő leányka még csak egy 17 éves középiskolás. Ha már igazi thriller-rajongóknak ajánlják a könyvet, felnőttekre és némileg durvább tartalomra számítottam.

Picit zavaró volt, hogy öt-hat szereplő szemszögéből zajlanak az események, mikor hogy... Az elején nem volt rögtön egyértelmű, hogy ugrálunk, de meg lehet szokni. Legalább annyi könnyítés volt, hogy Jette mindig E/1-ben gondolkozott, a többi szereplő esetében viszont E/3-ban ismerhetjük meg a történéseket.

Főhősnőnk, Jette egyébként elég sablonos. A szülei elváltak, az apa új házasságban él, az anya sikeres, gazdag és híres írónő. Jette lázad az anyja törődése és pénze ellen, nem is élnek együtt.
És itt is van egy hatalmas felkiáltójel. Jette két másik gimis osztálytársnőjével, Caróval és Merlével él együtt egy lakásban. Három tizenéves. Külön albérletben. WHAT THE FUCK?! Milyen világ ez?
Az rendben van, hogy a 19-20 éves egyetemisták albiban élnek, na de a kamaszok? Értem én, hogy vannak gimis kollégisták, de ott azért vannak szabályok, nevelőtanárok, nincsenek csak úgy a sorsukra hagyva, hogy vezessék a háztartást és éljenek, ahogy tudnak... Nem ismerem a német szokásokat, de szerintem ezzel Feth asszonyság nagyon elrugaszkodott a földtől.

Szvsz Jette abszolút nem főhős-típus. Megjegyzem,  még a tetejébe tök hülye is. Valami pszichopata sorozatgyilkos kicsinálta a legjobb barátnőjét, és minden, amit tud a gyilkosáról (hogy jóképű, hogy idősebb, hogy szófukar, hogy nem mesél magáról, hogy tartózkodik a testi kapcsolattól, hogy domináns alkat - plusz ott van a pincérnőtől kapott homályos személyleírás) ráillik a pasira, aki rányomult, és nem esik le neki, hogy ő az! És tisztában van azzal is, hogy az előző három áldozat holttestét egy-egy erdőben találták meg, erre még a csaj invitálja a szinte tök ismeretlen faszit, hogy menjenek be az erdőbe! Lehet, hogy a kislány tudat alatt szuícid alkat.
A szerelem sötét verem. (Btw, szerintem attól, hogy belezúgott valakibe, még nem kellett volna csapot-papot eldobnia... Még Caró ügye sem foglalkoztatta a későbbiekben, hát milyen barátnő az ilyen? Nem szabadna, hogy egy kapcsolat ennyire elvegye valakinek az eszét... Sármos a fickó - rendben van, de tucatjával mászkálnak még szexi félistenek az utcán, akkor mindnek odadobja magát? Egy tizenéves kislány miért ilyen kiégett? Egyáltalán nincs jól kidolgozva  a jelleme. Jette elvileg büszke az önállóságára és arra, hogy nem hagyja magát befolyásolni, de bezzeg azonnal ugrik, ha a fickója füttyent, hogy a kedvére tehessen... Egy olyan lány nem tenne ilyet, akiben van tartás.)
És ott a másik szitu, amitől a hajam téptem: a lányok tudják, hogy a pasas bent járt Caróval a lakásban, és nem tudni, hogy van-e saját kulcsa, de amikor Imke odaküldi a lakatost, hogy lecserélje a zárakat, Jette nem engedi, hogy elvégezze a munkát. Ha a lakótársamat megölik, alap, hogy azonnal lecserélek minden zárat, pláne akkor, ha felmerül a gyanú, hogy az elkövetőnek kulcsa is van - én akkor valószínűleg a környékről is elköltöznék... - de ezek nem csináltak az ég világon semmit. Legalább Merlének lehetett volna több esze.
Merle egyébként sokkal talpraesettebb Jetténél, a megoldásra is ő jön rá. És vele egyébként is jobban tudok azonosulni, már a személyisége miatt is, mivel a gonoszkodó, cinikus szurkálódásaival az én karakterem. :D Szóval ő talán jobb választás lett volna, hogy a hátán vigye a sztorit.


Kedvenc idézetek:

"Nagymama abbahagyta a veszekedést, és enni kezdett.
Ez a gyilkosság – mondta az első csésze kávé után – nagyon aggaszt. Anyám bólintott, és rám nézett.
Örülök neki, hogy Jette Bröhlbe költözött. Nem tetszene, ha sötétedés után még úton lenne hazafelé.
Talán azt hiszi a rendőrség, hogy a gyilkos még a közelben van?
Anyám vállat vont.
Azt sem tudhatjuk, hogy egyáltalán itt lakik-e. A másik két gyilkosságot, ami valószínűleg szintén az ő kezéhez tapad, Észak-Németországban követték el.
– Tehát valójában teljesen mindegy, hogy hol mászkálok sötétedés után – próbáltam tréfára fogni a dolgot. Mindketten mérgesen néztek rám.
– Az ilyesmivel nem viccelődünk – korholt anyám.
– A lányodból csak azért hiányzik a helyzet komolyságához illő tisztelet – csipkelődött a nagyi, mert olyan házban nőtt fel, ahol csak úgy hemzsegnek a hullák.
– Hálás köszönetem! – felelte anyám csípősen.
Mindkettő a szavak mestere, persze mindegyik a maga módján. Soha egyikük sem maradt még adós a válasszal. Kitűnően tudnak civakodni, de jobb, ha az ember olyankor nem kerül az útjukba."

"Nézd realisztikusan a problémákat, és félig már meg is oldottad őket."

"Ha az ember alábecsüli az ellenfelét, azzal éppen megerősíti azt."

"Merle hajlott arra, hogy elhamarkodott következtetéseket vonjon le. Matematikaórán ez sok bosszúságot okozott neki."

"– Szerethet az ember olyasvalakit, akitől fél? – kérdeztem. 
– Félhetsz olyasvalakitől, akit szeretsz – válaszolta Merle."

"Csakhogy én nem vagyok szép. És soha nem is akartam szép lenni. A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyediségemet, még akkor se, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

"Egy házasságnak akkor szakad vége, ha már nincs mit mondani egymásnak. És akkor, ha már érzések sem kötik őket egymáshoz. Ahol még van veszekedés, ott remény is van."

"Egyetlen férfi sem érdemli meg, hogy sírj miatta."

"A szerelem olyan, mint a naplemente. Giccsesnek tartod, de mégis lélegzetelállítónak."


Összegezve: SOKKAL többet vártam ettől a könyvtől.
Habár így szokott ez lenni: ha régóta kíváncsi vagyok egy regényre, túlságosan rápörgök a témára, és a végén csalódom benne.
A kedvenc szereplő: Melzig felügyelő, ő egy jó fej csóka. :) Carót is szerettem, érdekes személyiség volt, nagy kár, hogy ilyen csúnya véget ért, és - az unokájával ellentétben - Jette nagyija is jó arc.
Akit nem bírtam: Jette. Elég sok negatív tulajdonságot véltem felfedezni a kiscsajban, főleg azután, hogy járni kezdett azzal a gyanús ipsével.
Ha pontoznom kellene a regényt egy tízes skálán, ahol a 0 a legrosszabb, és a tíz a legjobb, valószínűleg három-négy pontnál többet nem adnék rá.

Aki szeretne belekukkantani, a kiadó jóvoltából megteheti ITT.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése