2012-05-09

The Hunger Games

Sziasztok!

Ma a legújabb mániámról, a Hunger Games-ről, vagyis Az Éhezők Viadaláról szólnék "pár" szót, gazdagon illusztrálva. :D


Suzanne Collins három részes regénysorozatával annak kapcsán találkoztam, hogy a nagyszerű amerikai filmipar elkészítette a világsikerű best seller első részének mozgóképes verzióját, amivel tele volt tumblr, így kíváncsi lettem rá. :D

A sci-fi műfajától nem idegenkedem annyira, mióta beleszerettem Stephenie Meyer The Host-jába, így Collins könyveit könnyű szívvel kezdtem olvasni.


A sztori szerint egy olyan jövőben járunk, ahol Észak-Amerikában egy Panem nevű ország található - a gazdag, csillogó Kapitólium, és a hozzá tartozó 12 kizsákmányolt körzet. A Tizenkettedik Körzetben él főhősnőnk, a 16 esztendős Katniss Everdeen, akinek családja csak annak köszönheti, hogy még nem halt éhen, hogy Katniss, és barátja, Gale illegálisan kijár az erdőbe vadászni.

A Kapitólium - emlékeztetve a körzeteket a teljhatalmára - minden évben megrendezi az Éhezők Viadalát, amit élőben közvetít a tévé, és Panem minden lakójának kötelező nézni.

Az aratás napján a 12 és 18 év közötti fiatalok közül sorsolnak ki egy-egy fiút és lányt minden körzetben (a Kapitólium lakói természetesen nem játszanak), hogy a 24 gyereket aztán összezárják egy arénában, hogy a kapitóliumiak szórakoztatására és legnagyobb örömére lekaszabolják egymást. Az arénában természetes csapdák is vannak, de a Játékmesterek kényük kedvük szerint alakíthatják a körülményeket: nappal perzselő hőség, éjszaka fagypont alatti hőmérséklet, napokig tomboló vihar - és ha úgy ítélik meg, hogy kezd unalmassá válni a játék, tűzgolyókat dobálnak a versenyzőkre, a nézettség kedvéért.
A játéknak nagyon egyszerű szabálya van, mint minden valóságshow-nak: a végén csak egy maradhat. A Viadalt az a kiválasztott nyeri, aki túléli, a másik 23 gyerek halálának árán.


Katniss Everdeen, the girl on fire

Az első könyv az aratás napjának reggelén kezdődik. Az első néhány oldalt kissé furcsa volt olvasni - az E/1-es fogalmazáshoz már hozzászoktam, az volt szokatlan a szememnek, hogy Collins nem múlt időben írja le az eseményeket, hanem jelen időben, de ehhez végül is nem olyan nehéz alkalmazkodni. Először leírást kapunk az alap szituációról, hogy vágjuk, hogy mi a sztori lényege. Engem ugyanakkor sokszor zavartak ezek a közbeékelt leíró, magyarázó részek, úgy éreztem, hogy megakasztják a cselekmény fonalát, és vontatottá válik maga a történet. Tegyük fel, épp egy tök izgi párbeszéd közepén járok, és olvasnám tovább a fejleményeket, ehelyett valami olyasmivel találom szembe magam, amivel az adott pillanatban a legkevésbé szeretném, s bár kétségtelen, hogy a történet megértéséhez szükségesek ezek a visszatekintések, akkor és ott inkább bosszantónak találtam őket, mint hasznosnak.

Szóval az aratás napján vagyunk, amikor elkezdődnek a bonyodalmak. Effie Trinket ugyanis azt a cetlit olvassa fel, amelyen Primrose Everdeen neve szerepel. Katniss húga még csak 12 éves, így ez az első aratás, amin részt vesz. Katniss azonban megmenti testvérét a biztos haláltól, ami az arénában várna rá: önként jelentkezik helyette kiválasztottnak.

A kis közjáték után sor kerül a fiú kiválasztott kisorsolására is, aki nem más, mint a pék legifjabb fia, a 16 éves Peeta Mellark. Egyébként nekem valamiért az az érzésem, hogy ha nem Peetát húzták volna ki, akkor is jelentkezett volna önként, hogy Katnisszel mehessen, mint ahogy a második részben is történik, de erről később.
Hőseink hamarosan elindulnak a Kapitóliumba, hogy felkészüljenek a Viadalra, a nem túl józan életet élő mentorukkal, Haymitch-csel kiegészülve.

Peeta kedves Katniss-hez, de leányzónk úgy fogja fel a közeledését, mintha Peeta máris elkezdett volna taktikázni a Viadalra, ezért elég elutasító. Katniss összességében egy érzelmi analfabéta, talán ezért szimpatikus nekem, mert ebben nagyon hasonlítunk. xD

Sok mindent megmagyaráz, amikor a tévés interjú közepén Peeta mindenki - főleg Katniss - legnagyobb megdöbbenésére közli, hogy amióta az eszét tudja, bele van esve a lányba.


Katniss persze ezt is csak egy kampányfogásnak véli, fel is húzza magát rendesen, annak rendje s módja szerint. :D

Az arénában nem egy csapatként kezdenek játszani, ám "az elátkozott szerelmesek" története annyira meghatja a Kapitóliumiakat, hogy a Játékmesterek új tervet eszelnek ki. Caesar közli a még életben lévő maroknyi kiválasztottal, hogy új szabály van: amennyiben a végén egy körzet mindkét versenyzője életben van, két győztest avatnak.
Ekkor Katniss a súlyosan sérült Peeta keresésére indul, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiú felgyógyuljon, és mindketten hazatérhessenek a Tizenkettedik Körzetbe.
Mivel a nézők műsort akarnak, hát Katniss megadja nekik: még mindig úgy gondolván, hogy Peeta csak kamuzott az érzelmeivel kapcsolatban, ő is elkezdi megjátszani, hogy odavan a fiúért. Eleinte vonakodva teszi mindezt, egy idő után azonban már ő sincs tisztában vele, hogy mi az, ami őszintén jön, és mi az, amit csak magára erőltet. Szóval teljes érzelmi káosz a csaj.


A végén már csak ők maradnak, illetve a második körzet fiú kiválasztottja, Cato, akivel Katniss végez, bár a mutánsok támadása után inkább már kegyelemből.

Ekkor Ceasar újra bejelentkezik, hogy közölje: a Játékmesterek meggondolták magukat, mégis csak egy győztes lehet a 74. Éhezők Viadalán. Nyilvánvaló, hogy Peeta nem fogja bántani Katnisst, sem fordítva, így a lánynak támad egy ötlete. Elrágcsálnak néhány mérgező bogyócskát, mindketten meghalnak, és nem lesz győztes. Ezt azonban nem hagyhatják, ezért a Játékmesterek visszavonják a szabálymódosítást, és a Tizenkettedik Körzet két kiválasztottja nyeri a versenyt.


Itt azonban nem érnek véget a bonyodalmak. Snow elnöknek nagyon nem tetszik, hogy Katniss így kijátszotta a Kapitóliumot, és bosszút forral a lány ellen. Ennek folyománya a második és harmadik könyv.


A második rész lényege tömören:
Az Éhezők Viadalát úgy találták ki, hogy minden 25. verseny különösen barbár legyen, ezeket úgy hívják, hogy Nagy Mészárlás.
A Katniss és Peeta által megnyert Viadal a 74. volt a sorban, így a következő évben, a 75. Viadal egyben a harmadik Nagy Mészárlás is. Erre az évre az a nagy dobás, hogy a korábbi évek győztesei közül kell kiválasztani a versenyzőket, s nekik kell újra összemérniük az erejüket egy arénában.

Mivel a Tizenkettedik Körzetben összesen három győztes él, egyértelmű, hogy ki találja magát rövid úton ismét a kiválasztottak között: Katniss és Peeta.

Elindulok a sötétben, egyenesen Haymitch házához megyek. Egyedül ül a konyhában, egyik kezében félig üres fehérpiás üveg, a másikban kés.
Sakálrészeg.
– Ó, hát megérkezett a kisasszony. Holtfáradtan, mint látom. Szóval akkor végre összeállt a kép, drágám? Rájöttél, hogy nem egyedül mész az arénába? És eljöttél hozzám, hogy megkérj... de mire is?
Nem felelek. Az ablak tárva-nyitva, befúj a szél, olyan mintha odakint állnék.
– Elismerem, a srác könnyebb helyzetben van. Alig nyitottam ki az üveget, már beállított hozzám. Könyörgött, hogy adjak neki még egy esélyt, hogy bemehessen az arénába. De te mivel érvelhetsz? — A hangomat utánozva így folytatja: – Vegye át a helyét, Haymitch, mert boldogabb lennék, ha inkább Peeta kapna még egy esélyt, hogy életben maradjon?
Az ajkamba harapok, mert miután Haymitch befejezi a mondandóját, azonnal tudom, hogy tényleg ezt akarom. Azt akarom, hogy Peeta éljen, még ha ehhez Haymitchnek meg is kell halnia. Nem, ezt nem tehetem.
Haymitch szörnyű alak, de most már családtag lett. Akkor minek jöttem ide? És mi a fenét akarok tőle?
– Azért jöttem, mert be akarok rúgni – mondom.
Haymitch harsogó nevetésben tör ki, és lecsapja az üveget az asztalra. Az ingemmel megtörlöm az üveg száját, de pár korty után fuldokolni kezdek. Beletelik néhány percbe, mire összeszedem magam, de a szemem még sokáig könnyezik, és az orrom is folyik. Viszont a pia valósággal lángra lobbantja a bensőmet, ami nagyon bejön.
– Talán magának kéne menni – mondom, mintegy mellékesen, miközben kihúzok egy széket. – Úgysem szeret már élni, nem igaz?
– Ez igaz – feleli Haymitch. – És mivel legutóbb téged próbáltalak megmenteni... úgy fest a helyzet, hogy ezúttal a srácot illene kihúznom a slamasztikából.
– Ez is nyomós érv – mondom, aztán megtörlöm az orromat, és még egyszer meghúzom az üveget.
– Peeta azzal érvel, hogy mivel én téged választottalak, most neki jövök eggyel. Bármit kérhet, amit akar. Azt kérte, hogy hadd mehessen be veled megint az arénába, mert akkor meg tud védeni – mondja Haymitch.
Sejtettem. Nem nehéz megjósolni, hogy Peeta mit fog csinálni. Amíg én a pincében fetrengtem, és rettenetesen sajnáltam magamat, ő eljött Haymitchhez, mert csak arra gondolt, hogyan tudna segíteni nekem. A szégyen nem elég erős kifejezés arra, amit érzek.
– Ha ezer évig élnél, akkor sem érdemelnéd meg őt – morogja Haymitch.
– Tudom, tudom – vakkantom nyersen. – Semmi kétség, ő ebben a trióban az adu ász. Szóval, mit akar csinálni?
– Fogalmam sincs – sóhajt Haymitch. – Talán visszamegyek veled az arénába, ha tudok. Ha a sorsoláson kihúzzák a nevemet, úgysem számít. Peeta azonnal jelentkezik majd, hogy átvegye a helyem.
Egy darabig csendben ülünk. – Nagyon borzasztó lenne magának az arénában, ugye? Így, hogy ismeri a többieket? – kérdezem.
– Ó szerintem nekem tök mindegy, hol vagyok, ugyanolyan rohadtul fogom érezni magam. – Aztán az üveg felé biccent, és így szól: – Visszakaphatnám végre?
– Nem – mondom, és erősen megszorítom. Haymitch elővesz egy másikat az asztal alól, és lecsavarja a kupakját.

A huszonnégy kiválasztott közül az első és a második napon is nyolcan halnak meg, szóval a Nagy Mészárlás hű a nevéhez.

Az egyik kedvenc részem: *__*

Kora délután ébredek. A fejem Peeta karján pihen. Nem emlékszem, mikor jött be a fülkébe az éjjel. Óvatosan megfordulok, nehogy felébresszem, de már ébren van.
– Nem volt rémálmod – mondja.
– Tessék? – kérdezem.
– Az éjjel nem volt rémálmod – mondja.
Igaza van. Rég volt, amikor utoljára végigaludtam az éjszakát. – Viszont álmodtam valamit – mondom, és megpróbálom felidézni az álmomat. – Egy fecsegőposzátát követtem az erdőben. Jó sokáig. Aztán kiderült, hogy a poszáta igazából Ruta. Vagyis Ruta hangján énekelt.

– És hová vitt téged? – kérdezi Peeta, és kisöpör egy tincset a homlokomból.
– Nem tudom. Soha nem érkeztünk meg – felelem. – De boldog voltam.
– Hát, aludni úgy aludtál, mint aki boldog – jegyzi meg Peeta.
– Miért van az, hogy én sosem tudom, mikor vannak rémálmaid? - kérdezem.
– Nem tudom. Talán, mert én nem kiabálok és hánykolódom. Engem lebénít a félelem – teszi hozzá.
– Nyugodtan ébressz fel – mondom, és azon gondolkodom, hogy egy-egy rosszabb éjszakán Peeta legalább kétszer-háromszor felébred miattam. És hogy sokáig fenn marad, mert megvárja, amíg visszaalszom.
– Nincs szükség rá. Az én rémálmaim mindig arról szólnak, hogy elveszítelek téged – mondja. – Amikor felriadok, és látom, hogy nem tűntél el, megnyugszom.
Hú. Peetának aztán van érzéke, hogyan kell bedobni egy ilyen beszólást. Olyan érzés, mintha jól gyomorszájon vágnának. Pedig csak őszintén válaszolt a kérdésemre. Nem nyomaszt, hogy valami kedves válasszal álljak elő, nem akarja, hogy szerelmet valljak. Mégis szörnyen érzem magam, mintha szemét módon kihasználnám őt. Talán tényleg így van? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy most először úgy érzem, erkölcstelen dolog, hogy egy ágyban alszunk. Ami alapjában véve röhejes, hiszen hivatalosan már eljegyeztük egymást.
– Rosszabb lesz, amikor otthon leszünk, és újra egyedül kell aludnom - teszi hozzá.

Másik kedvenc részem: *__*
Peetával a nedves homokban ülünk, egymásnak háttal, a jobb vállam és a csípőm hozzányomódik az övéhez. A tengert figyelem, ő pedig a dzsungelt, amit a történtek után egyáltalán nem bánok. Még mindig kísért a fecsegő rikoltozása, amit a rovarok hangos zümmögése sem tud feledtetni. Egy kis idő múlva ráhajtom a fejemet Peeta vállára. Ó a hajamat simogatja.
– Katniss – szólal meg halkan –, nincs értelme tovább titkolni, hogy miben mesterkedünk. – Rendben van, ebben igazat adok Peetának, de nekem akkor sincs kedvem beszélni róla. Valahogy nem érzek késztetést hozzá. Pedig a kapitóliumi közönség biztosan remekül szórakozik, egy pillanatra sem vennék le a szemüket a képernyőről, nehogy lemaradjanak valamiről.
– Nem tudom, milyen alkut kötöttél Haymitchcsel, de nem árt, ha tisztában vagy vele, hogy nekem is megígért bizonyos dolgokat. – Még szép, hogy tudom. Megbeszélte Peetával, hogy megpróbálnak megmenteni engem, nehogy gyanút fogjon. – Arra jutottam, hogy Haymitch biztosan hazudott valamelyikünknek.
Ez már kezd érdekes lenni. Haymitch kettős játékot játszik. Mindkettőnkkel alkut köt. De közben csak ő tudja, melyik megállapodás számít igazinak. Peeta szemébe nézek. – És ezt most miért mondod?
– Mert nem akarom, hogy elfelejtsd, mennyire más helyzetben vagyunk. Ha te meghalsz, és én életben maradok, nem tudok tovább élni a Tizenkettedik Körzetben. Mert te vagy az életem értelme, Katniss, csak miattad élek – mondja. – Soha többé nem lennék boldog. – Ellenkezni próbálok, de Peeta az ajkamra teszi az ujját. – Te viszont más helyzetben vagy. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szenvednéd meg, ha meghalnék. Viszont neked vannak még olyan emberek, akik miatt érdemes élned.
Peeta előhúzza a nyakában lógó aranymedált. A holdfénybe tartja, hogy jól lássam a belegravírozott fecsegőposzátát. Aztán a hüvelykujjával megnyom egy kis pöcköt, amit eddig nem vettem észre, és a korong kinyílik. A medalion nem tömör, hanem szétnyitható. Olyan, amelyikben fényképeket szoktak tartani. A jobb oldali részben anya és Prim, mindketten nevetnek. A másik oldalon meg Gale. És csodák csodája ő is mosolyog.
Nincs semmi a világon, amivel gyorsabban le lehetne törni az ellenállásomat, mint ez a három arckép. Főleg azok után, amit délután kellett végighallgatnom... Peeta a kezében tartja a tökéletes fegyvert.
– A családodnak szüksége van rád, Katniss – mondja.
A családom. Anya. A húgom. Gale, az „unokatestvérem". Peeta félreérthetetlen célzást tett. Arra utalt ugyanis, hogy Gale egy nap tényleg a családomhoz fog tartozni, feltéve persze, ha megérem. Mert hozzámegyek feleségül. Peeta egyszerre adja nekem az életét és Gale-t.
Azért csinálta, hogy soha többé ne legyenek kétségeim ezzel kapcsolatban. Peeta azt akarja, hogy mindent fogadjak el tőle. Már várom, hogy szóba hozza a gyereket, hogy elkezdjen a kameráknak játszani, de hiába. És ebből megértem, hogy ami elhangzott köztünk, az nem a Viadal része volt. Peeta őszinte vallomást tett, elmondta, mit érez irántam.
– Igazából senkinek sem hiányoznék – folytatja, és szemernyi önsajnálat sincs a hangjában. Azt tudom, hogy a családja nem törődik vele. Biztos meggyászolnák, ahogyan néhány haverja is. De nem okozna törést az életükben. És kellő mennyiségű fehérszesszel előbb-utóbb Haymitch is túltenné magát a megrázkódtatáson. Rádöbbenek, hogy csak egyetlen ember van, aki soha nem tudná kiheverni Peeta halálát. Én.
– De igen – mondom. – Nekem. – Látom, hogy ez felzaklatja, mély lélegzetet vesz, mint aki arra készül, hogy hosszasan győzködjön, ennek viszont egyáltalán nem örülök, mert tudom, hogy Primről meg anyáról fog magyarázni, azzal pedig könnyen el tud bizonytalanítani. Ezért mielőtt még belekezdene a monológjába, szájon csókolom.
Megint megrohan az a különös érzés, amit eddig csak egyszer éreztem. Tavaly a Viadalon, a barlangban, amikor arra próbáltam rávenni Haymitchet, hogy küldjön enni valamit. Vagy ezerszer megcsókoltam Peetát az első Viadalon és a Viadal óta. De csak egyszer fordult elő, hogy igazán megérintett és felkavart a dolog. Egyszer éreztem, hogy nem akarom, hogy abbahagyja. De persze pont akkor kezdett vérezni a fejemen a seb, és Peeta rám szólt, hogy feküdjek le.
Ezúttal viszont senki sem zavarhat meg bennünket, csak mi magunk. Szerencsére néhány tétova kísérlet után Peeta végül feladja, és bele sem kezd a nagymonológba. A bizsergető érzés egyre erősebb lesz, a mellkasomból szétárad a testemben, végig a karomban, a lábamban, míg végül már minden porcikámat elönti a forróság. Nem tudok betelni a csókjaival, egyre jobban vágyom rá, hogy folytassa. Azt hittem, jól ismerem az éhség természetét, de ez a fajta éhség egészen más.

Hangos dörgésre kapjuk fel a fejünket, amikor a villám, pontban éjfélkor belecsap a fába. Finnick üvöltve riad fel. Felül. Az ujjait a homokba mélyeszti, mikor rájön, hogy egy rémálomból ébredt.
– Nem tudok tovább aludni – mondja. – Az egyikőtök nyugodtan lepihenhet. – Mintha csak most venné észre, hogy milyen képet vágunk, hogy mennyire egymásba vagyunk gabalyodva. – Tudjátok mit, pihenjetek csak le mindketten. Egyedül is tudok őrködni.Peeta persze nem hagyja. – Az túl veszélyes lenne – mondja. – Nem vagyok fáradt. Feküdj le, Katniss. – Nem ellenkezem, mert muszáj aludnom egy kicsit, különben semmi esélyem, hogy megmentsem Peetát. Hagyom, hogy odakísérjen, ahol a többiek fekszenek. A nyakamba akasztja a medaliont, aztán a hasamra teszi a kezét. – Nagyon jó anya leszel, ugye, tudod – mondja. Aztán még egyszer megcsókol, és visszamegy Finnickhez.

A második rész eleje el van nyújtva, mint a rétestészta. Már a könyv felén is túl vagyunk, mire egyáltalán bemennek az arénába. Ott azonban felpörögnek az események, és seperc alatt a Viadal végére érünk - ahol nem a várt fordulat következik be. Ennek folytatása a harmadik rész, ami a fellázadt körzetek és a Kapitólium háborúskodásáról szól, illetve azt taglalja hosszasan - és talán kissé unalmasan - hogy Katniss hogy keresi önmagát, miként áll helyt Fecsegőposzátaként, a lázadás arcaként.


Szubjektív vélemény:

Kedvenc pár: bár szívesen megnézném, mi sülne ki belőle, ha Effie összejönne Haymitchcsel xDD a kedvenc párosításom mégis a Peeta-Katniss duó. :) Hiába, úgy fest, javíthatatlanul romantikus alkat vagyok. :D

Kedvenc szereplő: Peeta, Haymitch, Finnick, Cinna

Utálatos karakter: Snow, Coin, Gale (tudom, hogy őt mindenki szereti, de én baromira nem kedvelem), néha Katniss, vele kapcsolatban elég ambivalensek az érzéseim.

Ami különösen tetszett: Hogy a Kapitóliumban, illetve a Tizenharmadik Körzet hadseregében a katonák és a magas rangú emberkék nagy százalékban nők. Végre egy felvilágosult elme, aki belátja, hogy a nők is teljesíthetnek olyan jól a vezető beosztásokban, mint a pasik. :D Éljen az emancipáció! :D
Illetve szerintem az is érdekes volt, hogy mindhárom részben visszatér az aréna-motívum. Az első két részben ugye adott a dolog, Katniss Az Éhezők Viadalának résztvevője, bent van az arénában a többi kiválasztottal. Amire nagyon kíváncsi voltam ezek után, hogy a harmadik részbe is beleviszi-e Collins, és ha igen, akkor hogy oldja meg? És bakker megcsinálta. :D Hihetetlen. :D

Kedvenc kötet: Egyértelműen az első rész. A második is elment még, de a harmadik már kimondottan gáz volt helyenként. Bár nálam az ilyesmi nem meglepő, én minden sorozatnak az első részét szeretem a legjobban. :D Kivéve a Harry Pottert, abban a harmadik és az ötödik részre esküszöm (ám itt meg kell jegyeznem, hogy a harmadik rész volt az első HP könyv, amit olvastam, szóval talán ez is közrejátszik... :D xD)


Btw, könnyen emészthető könyvekről beszélünk, nagyjából egyforma hosszúak is, részenként kb. 400 oldal terjedelemben. Kedd reggel álltam neki az első résznek, és vasárnap kora reggel fejeztem be a harmadikat, úgy, hogy közben suliban voltam, illetve más elfoglaltságaim is voltak, és még aludtam is... :D Szóval nem olvastam 0-24-ben, mégis végeztem a cirka 1200 oldallal 5 nap alatt.


Ez most a háttér a gépemen, mellesleg pedig az egyik kedvenc Peeta-Katniss párbeszédem a harmadik részből - habár, tbh, le kell szögeznem, hogy nekem szinte az összes Peeta-Katniss párbeszéd a kedvencem. xD Imádom Peetát, nem tehetek róla, ebben a srác a ludas. :D


Szintén a kedvenc részek közül néhány sor, a harmadik könyvből. Konkrétan az utolsó bekezdés.
Peeta and I grow back together. There are still moments when he clutches the back of a chair and hangs on until the flashbacks are over. I wake screaming from nightmares of mutts and lost children. But his arms are there to comfort me. And eventually his lips. On the night I feel that thing again, the hunger that overtook me on the beach, I know this would have happened anyway. That what I need to survive is not Gale's fire, kindled with rage and hatred. I have plenty of fire myself. What I need is the dandelion in the spring. The bright yellow that means rebirth instead of destruction. The promise that life can go on, no matter how bad our losses. That it can be good again. And only Peeta can give me that.So after, when he whispers, "You love me. Real or not real?" I tell him, "Real."

Egyébként Gary Ross filmjének fontosabb szerepeiben Jennifel Lawrence (Katniss), Josh Hutcherson (Peeta), és Liam Hemsworth (Gale) látható, de híresebb személyek is feltűnnek a vásznon az ifjú titánok mellett: Donald Sutherland alakítja Snow elnököt, Lenny Kravitz pedig Cinnát.

A film trailere:


A második rész mozibemutatója 2013. november végére várható. (Miért olyan sokára? T.T)


De ne feledkezzünk meg a filmzenéről sem.
Utálom Taylor Swiftet a zenéjével együtt, de ez a szám baromira bejön. Nekem full a Peeta-Katniss kapcsolat jut róla eszembe. :)



A magyar verziót olvastam először, utána ugrottam neki az angolnak, de nem éreztem nagy különbséget köztük, kb. ugyanolyan a stílus és a szóhasználat, szóval szöveghű a fordítás.
Az picit fura, hogy Rue neve a magyar változatban Ruta lett, Prim teljes neve, a Primrose pedig Primula... de ezek állítólag valami növények, ezért használják a magyar elnevezésüket. Nekem aztán mindegy, nem vagyok botanikus, gőzöm nincs a virágokról. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése