2010-10-13

Jeanine Frost - Síri csendben

Háj evrivan! xD

Folytatom sorozatom, melyben a Cat és Bones vámpírvadász széria könyveit mutatom be. :D Erre a bejegyzésre az eddig utolsóként megjelent harmadik rész maradt, amely a Síri csendben címet kapta.

http://lyndy.hupont.hu/felhasznalok_uj/5/1/51207/kepfeltoltes/frostsiricsendben_final_72.jpg"És megnyílik a föld… síri csendben.Cat Crawfield és élőhalott szerelme, Bones összeszokott párost alkot. Számos csatát nyertek a halandók oldalán az elvetemült vámpírok ellen, de most fordult a kocka. Cat hiába él rejtőzködő életet, ellenségei leleplezik, és ez akár az életébe is kerülhet. Eközben Bones egykori szerelme, a fekete mágia ismerője is a nyomukban liheg, és Cat ügyessége és esze ez egyszer kevésnek bizonyul a gonosz hatalma ellen. Csakis vámpírösztönében bízhat, ha meg akarja menteni szerelmét a síron túli sírtól.
Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében. Humorral, érzékiséggel, és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat. "


Rövid tartalom:
Az előző rész végén a közvetlen veszély elhárult, Bones azonban nem tágít szíve hölgye mellől, még a bevetéseken is együtt dolgoznak. Hajlandó teljesíteni Cat felettesének akaratát, tanulmányozhatják őt, és élőholtakat teremt, hogy velük kiegészülve még ütőképesebb legyen a csapat, miközben az ő ereje is egyre nő. Bones és szövetségese, Mencheres komoly veszedelembe kerül: Mencheres felesége (aki egyébként Kleopátra lánya -wow-), egy gonosz boszorkány, és biz' a fekete mágia eszközeit sem rest felhasználni, hogy bosszút álljon Mencheresen és Bones-szon. Odáig megy, hogy zombik hadseregét küldi ellenségeire, akik azonban súlyos veszteségek mellett is képesek győzelmet aratni, amiben nem kis részt vállal egy új szereplő. Róla annyit, hogy a neve Vlad, és Bones-szal nem épp puszipajtások, ami nem feltétlenül baj, hisz csipkelődős párbeszédeik jelentős poénforrást képviselnek. :D
A negyedik részbe is beleolvastam már, és elég érdekesnek ígérkezik. Cat és Bones egy kis kikapcsolódásra vágyva eltölt néhány kellemes hetet kettesben egy hajón. Cat-et különös álmok gyötrik, és Párizsban kikötve az is kiderül, hogy nem pusztán a képzelete játszik vele. A kikötőben megjelenik Mencheres, és elmondja, hogy Cat-et 16 éves korában magával vitte egy Gregor nevű vámpír, és egy vámpírszertartás keretében feleségül vette. Most feltűnik Cat álmaiban, és ha megérinti a lányt, Gregor mellett lesz, amikor felébred - ezért nevezik őt Álomtolvajnak. Hőseinknek ismét be kell vetniük minden tudásukat és erejüket, hogy legyőzzék az ellenséget. De erről majd írok részletesebben, ha elolvastam, vagy ha megjelent magyarul is.

Az eddigi könyvek közül az első a kedvencem. A többi is nagyon jó, de valahogy nálam a Félúton a sírhoz-t nem tudják túlszárnyalni. A többiben már túl sok a vér, a kavarás, a vámpírdiplomácia... Az elsőben még nem volt más, csak Bones és a Cicuskája, ketten Hennessey és a világ ellen. Ez nagyon bejött.
A szereplőkről annyit, hogy mondjon bárki bármit, én imádom Tatet. :D Ebben a könyven Anette sem olyan kiállhatatlan, mint ahogy megismertük, Mencheresről pedig még mindig nem tudom eldönteni, hogy bírom-e.


Néhány kedvenc jelenet innen sem hiányozhat:

"Egyedül ébredtem fel közös ágyunkban. Egy álmos pillantás elárulta, hogy Bones nem tartózkodik a hálóban. Lementem a földszintre, és a nappaliban találtam, a díványon.
Bones kibámult az ablakon, a távoli hegylánc irányába. A vámpíroknak megvan az a képességük, hogy teljesen mozdulatlanul tudnak ülni, akár egy szobor. Bones is elment volna műalkotásnak, olyan gyönyörű volt. A holdfényben világosabbnak tűnt sötétbarna haja. Azért változtatta vissza eredeti színére platinaszőkéről, hogy ne legyen annyira feltűnő a bevetéseknél. Az ezüstös fénysugarak kiemelték Bones kristályosan sima bőrének vonalait, mélyedéseit, s kihangsúlyozták izmos alakját. Sötét szemöldöke majdnem ugyanolyan színű volt, mint a szeme - már amikor nem zölden izzott éppen. Az árnyak még tökéletesebbnek mutatták nemesen metszett arcát, amikor felém fordult.
- Hé! - húztam összébb a köntöst, amit magamra kaptam. Feszültséget éreztem a levegőben. - Valami baj van?
- Semmi, szivi. Csak egy kicsit ideges vagyok.
Ez felkeltette a figyelmemet. Leültem mellé.
- Te sosem vagy ideges.
Bones elmosolyodott.
- Van valamim a számodra. De nem tudom, hogy elfogadod-e.
- Miért ne fogadnám?
Bones lecsusszant a díványról, hogy elém térdepelhessen. Még mindig nem kapcsoltam. Csak akkor világosodtam meg, amikor megpillantottam a másik kezében a kis fekete bársonyszelencét.
- Catherine! - Ha eddig nem sejtettem semmit, a valódi nevem megvilágosíthatott. - Catherine Kathleen Crawfield, leszel a feleségem?
Egészen eddig a pillanatig nem is tudatosult bennem, mennyire szeretném, hogy Bones megkérjen. A vámpírtörvények szerint ugyan már házasok voltunk, de az, hogy Bones megvágta a kezét, rátette az enyémre, majd kijelentette, hogy mostantól a felesége vagyok, nem éppen az a fajta álomesküvő, amit az ember kislányként elképzel. Különben is csak azért csinálta, hogy megelőzzön egy véres csetepatét a saját emberei és a saját nemzője, Ian emberei között azzal kapcsolatban, hogy kié vagyok. Ebben a pillanatban azonban Bones láttán elhalványultak gyermekes fantáziáim. Bones ugyan ember-dzsigoló, majd később vámpír-bérgyilkos volt, nem pedig bájos herceg, mégis sokkal boldogabb voltam, mint bármilyen mesehősnő, hogy a férfi, akit őrülten szeretek, térden állva kéri, hogy legyek a felesége. Torkom elszorult a meghatottságtól. Hogy is lehetek ilyen szerencsés? Bones finoman köhintett. 
- Éppen most áll el a szavad? Légy szíves, dönts a lehetséges válaszok között. Ez a bizonytalanság megöl.
- Igen.
Könnyek gyűltek a szemembe, de közben nevetnem is kellett, mert szinte szétfeszített az öröm. Valami kemény és hideg csusszant az ujjamra. Alig láttam a könnyeimen keresztül, de valami vörös csillanás azért feltűnt.
- Majdnem öt évvel ezelőtt vágattam meg gyűrűnek - mondta Bones. - Talán azt hiszed, hogy külső nyomás hatására köteleztem el magam melletted, de ez nem igaz. Mindig is el akartalak venni, Cicuska.
Körülbelül ezredszer bántam meg, hogy olyan csúnyán elhagytam Bonest annak idején. Azt hittem, jót teszek vele, és hogy ezzel megóvom. Aztán kiderült, hogy csak szükségtelen fájdalmat okoztam mindkettőnknek.
- Hogyan izgulhattál ennyire a lánykérés miatt, Bones? Akár meg is halnék érted. Akkor miért ne élnék veled?
Hosszan megcsókolt, aztán épp csak egy kicsit húzta el a száját az enyémtől, úgy suttogta: 
- Éppen ezt akartam.
Később egymás karjában feküdtünk, s vártuk a hajnalt, ami már nem járt messze. 
- Polgári esküvőt akarsz, vagy pompás lagzit? - kérdeztem álomittasan. Bones elmosolyodott.
- Ismered a vámpírokat, kicsim. Imádjuk a nagy felhajtást. És azt is tudom, hogy a vámpír-szertartás neked nem volt igazi esküvő, ezért szeretnék csinálni egy igazit.
Felmordultam.
- Hú, egy bazi nagy lagzi! Elég nehéz lesz elmagyarázni a menüt a leendő partiszervíznek. Előételek: marha vagy tengeri herkentyűk az embereknek, nyers hús vagy testrészek a ghouloknak. és friss, forró vér a bárban a vámpíroknak. Te jó ég, szinte látom anyám arcát!
Bones kajánul elvigyorodott, és felpattant. Kíváncsian néztem. Átvágott a szobán, és nyomkodni kezdte a mobilját.
- Justina!
Utána vetődtem, amikor meghallottam anyám nevét. Bones eliszkolt előlem, s kacagással küszködve folytatta a beszélgetést.
- Igen, itt Bones. Igazán nem szép, hogy így nevezel. neked is hasonlókat. Biztos, hogy. 
- Add ide azt a telefont! - parancsoltam rá. Ügyet sem vetett rám, kisiklott a kezem közül. Az Apám ideje óta anyám beteges szenvedéllyel gyűlölte a vámpírokat. Még megöletni is megpróbálta Bonest - kétszer is -, Bones ezért élvezte most annyira a visszavágást. 
- Ami azt illeti, Justina, nem csak azért hívtalak, hogy megbeszéljük, miféle gyilkos élőhalott fajzat vagyok. igen, degenerált ringyó is. Mondtam már, hogy anyám is az volt? Nem? Tulajdonképpen ősi prostituált családból származom.
Visszafojtott lélegzettel hallgattam, hogyan osztja meg múltja egy újabb epizódját anyámmal, akinek mostanra már nyilván habzik a szája.
- De tulajdonképpen egy jó hírt akartam közölni. Megkértem a lányod kezét, és ő igent mondott. Gratulálok, hamarosan hivatalosan is a vejed leszek. Hívhatlak már mostantól mamának, vagy várjunk az esküvőig?
Rávetődtem, letepertem, és végre kicsavartam kezéből a telefont. Bones annyira röhögött, hogy kénytelen volt lélegezni közben.
- Anya! Ott vagy? Anya?
- Talán jobb, ha adsz neki pár pillanatot, Cicuska. Elképzelhető, hogy elájult."

*

"Elbúcsúztunk Denise-éktől, és elindultunk anyám ideiglenes lakhelye felé. Kellemes, megnyugtató utazás volt a vidéki tájon - amíg Bones egyszer csak félre nem billentette a fejét, mintha koncentrálna, és rá nem taposott a gázra.
- Mi a baj?
Az előbb még azt mondta, hogy mindjárt ott vagyunk. Riadtan hegyeztem a fülem, de a hallásom közel sem volt olyan éles, mint az övé. Én csak a környező házakban élők neszeit hallottam, ahol elsuhantunk.
- Hát, ezt nem hiszem el - kuncogott Bones.
- Mit?!
Bones száguldott tovább.
- Majd meglátod. És szükséged lesz arra a ginre, amit Denise-től kaptál.
Úgy sejtettem, hogy nem vérfürdőről van szó, mert Bones továbbra is idétlenül vigyorgott. Remélhetően anyám meggyilkoltatásának hangjai nem derítenék ilyen jókedvre. Mikor ráfordultunk Rodney házának behajtójára, még mindig csak annyit hallottam, hogy anyám motoszkál és szitkokat mormol. Mi ebben olyan furcsa? Bones kipattant a kocsiból, még a motort sem állította le, és dörömbölni kezdett az ajtón.
- Nyisd ki, Justina, különben betöröm!
Én egy kicsit később értem oda, amikor az ajtó kinyílt. Elvégre valakinek le kellett állítani a kocsit. Bones benyomult anyám mellett, ügyet sem vetve a kérésre, hogy ne menjen be. Szerelmem szigorú arcot vágott, de a szája széle veszedelmesen remegett.
- Kissé zilált a frizurád, Justina, csak nem takarítottál? Nem? És az arcod... ha nem tudnám, hogy ez lehetetlen, azt hinném, hogy ki van pirulva. Még degenerált hímringyó koromban, ahogy te szoktad mondani, állandóan ilyen nőket láttam. A dugások után.
Leesett az állam, amikor alaposabban szemügyre vettem anyámat. Csak egy köntös volt rajta, a haja csakugyan szétállt, az arca kétségkívül piros, és mi az a vörös folt a nyakán?
- Ki innen, te mocskos vadállat - rivallt rá anyám Bonesra.
Bones úgy nevetett, hogy szinte kétrét görnyedt.
- Bagoly mondja verébnek, ugye? És még mennyire fel voltál háborodva, amikor rájöttél, hogy a lányod egy vámpírral kefél! Mostantól ez nem lesz téma, ugyebár? Gyere csak le, haver, le a kalappal előtted! Le vagyok nyűgözve!
- Bones! - csikordult Rodney hangja az emeletről. - Tűnj el!
Megtántorodtam.
- Anya! Te és Rodney...?
Anyám arcát leányos pír önötte el.
- Vacsorát készített nekem - hebegte.
Lassan megtaláltam a hangomat.
- Úgy látszik, hogy a desszert sem maradt el! Nem hiszek neked. Egész mostanáig azzal kínoztál, hogy miért fekszem le egy vámpírral, és nézz csak magadra! Rodney is ghoul, te képmutató teremtés!
- Ő nem gyilkol embereket. Csak halottakkal foglalkozik! - dörögte anyám, megkérdőjelezhető logikával. - Különben pedig negyvenöt éves felnőtt nő vagyok, aki nem tartozik magyarázattal a lányának!
Úgy bámultam rá, mintha most látnám először.
- És tetszettek Rodney-nak? - kérdeztem.
- Mi, Catherine? - puffogta anyám.
- Hát a dudáid! Azok!
Bones felkacagott, és a szemét törölgette.
- Menjünk, Cicuska. Vess meg érte, de nem tudtam ellenállni a lehetőségnek. Justina, egészségedre, és Rodney - kuncogott dévajul -, te aztán bátor vagy!
Bones kacagva kiterelt a házból. Az ajtó becsapódott mögöttünk. Bones csillapíthatatlanul nevetgélt tovább, még akkor is, amikor elindultunk.
- Nagyon hálás vagyok érte, hogy nem szóltál neki, hogy jövünk. Felbecsülhetetlen volt.
Nem feleltem, csak hátradőltem az ülésben, és kibontottam a gint."

*

"Bones egy pillanatig figyelőn oldalra billentette a fejét.
- Megjött a mamád.
Lementem a földszintre, hogy fogadjam, mivel Bones még nem végzett az öltözéssel. A múltkori emlékezetes délután óta nem találkoztunk, és igazából nem is akartam tudni, hogy Rodney meg ő, úgymond, „járnak"-e. Valódi úriember lévén Rodney nem hozta szóba az esetet, mikor reggel megérkezett, hogy elkezdje a vacsora előkészítését, Bones viszont harsány „Vivát a sárkányölőnek!" felkiáltással köszöntötte."
*
"- Igazán figyelemreméltó - pillantott Vlad Bonesra. - Vajon honnan tanult meg a hölgy ilyen kivételes mentális pajzsot húzni? Titkolsz valamit, fiam?
- Ne gyere a házamba, hogy atyáskodj felettem, rozzant vén denevér! Vendég vagy, úgyhogy viselkedj is úgy."
*
"Vlad is kiszedhetett valamit a fejemből, mert nevetni kezdett.
- Bones, lehet, hogy inkább egy szelíd kis konyhatündért kellett volna elvenned!
- Dugulj el, nem vagyok kíváncsi a poénjaidra - csattant fel Bones. - Beszélgess inkább egy íróval, aki népszerűbb színben tüntethet fel.
- Mi van, Anne Rice nem hívott vissza, haver? - kérdezte Vlad vitriolosan. - A féltékenység csúnya tulajdonság.
Kibukott belőlem a nevetés, de gyorsan visszafojtottam. Iannek nem voltak ilyen gátlásai: harsányan és jóízűen kacagott.
- Ne nézz így Catre, Crispin. Jó poén volt, és még nem is számítottam bele, milyen képet vágsz.
Nem éppen vidámat, de Bones hamarosan lecsillapodott, és a szája felfelé kunkorodott.
- Tényleg az volt. Rendben. Nézzük meg a terved, Cicuska. Lehet, hogy ez lesz a legjobb esélyünk."
*

"Valami zajra ébredtem. Valaki sikoltott a házban. Aztán rohanó léptek dobogtak. Mindez áthatolt a nyugtató okozta nyugtalan álmon.
- Mi a fene...? - hallottam Spádé emelkedő tónusú hangját.
-Itt forduljak fel! - Ez Ian volt?
Hát nem képesek csendben lenni? Annette-féle visítás hallatszott, olyan fülsértően, hogy a fejemre húztam a párnát. Még ez a kis erőfeszítés is kimerített. Ha képes lettem volna rá, szétcsapok a hangoskodók között. Azt akarják, hogy aludjak, és közben így rajcsúroznak? Képmutatók. Annette félreismerhetetlen hangsúlyai hallatszottak harsány, érthetetlen kitörésekben. Valami nagy zajjal a földre zuhant. Valamiért úgy gondoltam, hogy Tate az. Amikor elaludtam, éppen egy szék két hátsó lábán hintázott. Talán ő is elbólintott, és elvesztette az egyensúlyát. Ez azonban nem magyarázta volna a következő mondatot:
- Te kibaszottul szórakozol velem...
Hangok összevissza kórusa zendült fel, ajtók csapódtak, és akkora volt a zaj, hogy nagy nehezen kinyitottam az egyik szemem. Aztán a zűrzavaron keresztül eljutott hozzám egy szó, melynek hallatára rongybabaként gurultam le a díványról.
- Crispin!
- ...látni akarom a feleségemet. - Csak ennyit hallottam, amikor sikoltozásban törtem ki, és az alacsony kávézóasztalon átvergődve, vakon botorkálni kezdtem a hang felé. A szemem nyitva volt, de nem láttam élesen. Minden megkettőzöttnek, homályosnak rémlett; a felém közeledő alak is. Karok kaptak el és szorítottak magukhoz. Olyan erővel csapódtunk egymásnak, hogy elestünk. Az arcom egy nyakhoz préselődött, melyben ismerős akcentusú hang rezdült.
- ...annyira hiányoztál, Cicuska. Szeretlek...
Ez csak álom, gondoltam. Álom, és nagyon megfogom köszönni Donnak, hogy a segítségével újra Bones karjaiban lehettem. Éljen a modern tudomány és a nyugtatóval kevert kodein!
- De hát te meghaltál - motyogtam. - Bár tényleg itt lennél...
- Hagyjatok minket magunkra. Mindenki. Adjatok nekünk pár percet. Charles!
Suttogás kezdődött, amit nem tudtam kivenni, pedig Spádé lehajtott feje az államat súrolta. Aztán a vámpír bólintott, és megcsókolta a sápadt, kissé még mindig homályos arcot.
- Bármit, barátom.
- Kérlek, ne ébresszetek fel - könyörögtem, rettegve attól, hogy valaki kiráncigál ebből az álomból. Magamhoz szorítottam az oly valóságosnak tűnő alakot, és görcsösen lehunytam a szemem. - Csak még egy kicsit...
- Nem álmodsz, Cicuska. - Ismerős száj tapadt a számra, és megdobbant a szívem a csóktól. - Itt vagyok.
- Láttak holtan, összeaszalódva, nem vagy igazi... - A valóság és az álom összekeveredett, súlyosbítva a gyógyszer hatásával és a sokkal. Bones a díványhoz vitt.
- Először ez, csak aztán a beszéd - mondta, majd összetörte a vizespoharamat, és egy szilánkkal megvágta a kezét. Nem volt sok választásom, mert a következő pillanatban a számra tapasztotta a tenyerét. Minden egyes cseppel, amit megittam, egyre jobban eloszlott a kába homály, míg élesen ki nem bontakozott előttem Bones térdeplő alakja. Remegő ujjakal nyúltam felé, hogy megérintsem. Attól féltem, ez csak Patra valami újabb varázslata, és végül minden széthullik a szemem előtt. Bones megfogta a kezem és megszorította. Szinte faltam a tekintetemmel. A hajától eltekintve, mely meghökkentően fehér volt, ugyanúgy nézett ki, mint azelőtt. Bőre éppoly áttetsző, mint mindig. Sötétbarna tekintete rám szegeződött.
- Tényleg itt vagy?
Nem tudtam szabadulni a félelemtől, hogy csupán egy látomással állok szemben. Mi van, ha hiszek neki, aztán felébredek és kiderül, hogy tényleg csak álom volt? Azt nem bírnám elviselni. Megőrülnék. Hirtelen kétségbeeséssel felkaptam egy üvegszilán kot, és a lábamba szúrtam. Bones aggódva kirántotta.
- Mit csinálsz, Cicuska?
A szúrás helyén lüktető fájdalom volt a legcsodálatosabb érzés, amit valaha is megéltem, mert azt jelem tette, hogy nem álmodom. Valamilyen módon Bones csakugyan itt van. Az elmúlt napok szörnyű önuralma összeomlott, és könnyekben törtem ki. Rávetettem magam, miközben ő próbált visszanyomni, hogy meggyógyítsa a lábam.
- Hát élsz, mégis élsz!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése