2010-10-13

Jeaniene Frost - Félúton a sírhoz

Sziasztok! :D

Ma Cat és Bones kalandjainak első részével, a Félúton a sírhoz c. regénnyel jelentkezem. :D

http://2.bp.blogspot.com/_BACbaPU-WJw/S9h_k0qUfJI/AAAAAAAAAdc/xHiROmXyTwk/s1600/feluton+a+sirhoz.jpg

Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia. Jeaniene Frost Cat és Bones vámpírvadász-sorozata fergeteges sikert arat a vámpírrománc rajongóinak körében.
Humorral, érzékiséggel és hihetetlen izgalmakkal teli könyveit felejthetetlen karakterekkel népesíti be. A Cat és Bones páros egy csapásra világhírű lett, a sorozat pedig vezeti a sikerlistákat.



Néhány szóban a cselekményről:
Cat Crawfield nem egy hétköznapi lány. (Mert a twilightereken kívül ugyan ki venne a kezébe olyan - vámpíros - könyvet, amelynek a hősnője csak egy átlagos teremtés? :D) Ő csak félig ember, történt ugyanis, hogy az anyja összeszűrte a levet egy frissen átváltoztatott vámpírral, így a magzat halhatatlan géneket is örökölt. Cat a 16. szülinapján tudja meg a szörnyű igazságot, ami magyarázattal szolgál "másságára". Néhány hónappal később aztán a lány találkozik élete első vámpírjával - és megöli. Ekkor elhatározásra jut: arra teszi fel életét, hogy minél több vérszívótól szabadítsa meg a világot. Hétvégente gyanútlan lánykának álcázva magát klubokba jár, elvegyül, és ha valaki a nyakára feni a szemfogát, hát az "artériaparti" helyett fájdalmas meglepetés éri, egy szívébe döfött ezüst karó formájában.
Az első kötet elején Cat épp bevetésen van, mikor összefut Bones-szal. Először kölcsönösen ki akarják nyírni egymást, ám hamar kiderül, hogy a céljuk majdnem ugyanaz. Bones fejvadász; ő is vámpírokat öl, dacára annak, hogy egy fajtához tartoznak. Egyezséget kötnek: a férfi kiképzi Cat-et, fontos dolgokat oszt meg vele a vámpírok világáról, aki cserébe segít elkapni Bones ellenlábasát. Természetesen nem szólhat minden az érdekekről, helyet kapnak az érzelmek is. Ahogy az lenni szokott, főhőseink egymásba szeretnek, és bár a kezdetekkor úgy volt, Cat segít Bones-nak Hennessey ellen, a vámpír igyekszik távol tartani kedvesét a veszélytől - ez a törekvése természetesen halálra van ítélve. Kiderül, hogy a szálak messzebb nyúlnak, mint gondolták volna, de tömérdek hullát maguk mögött hagyva az ügy végére járnak. Közben az FBI egy különleges, titkos osztaga megkörnyékezi Cat-et: állást ajánlanak neki, mint hivatásos vámpírvadász. A lány úgy érzi, csak úgy védheti meg Bones-t, ha távol tartja magától. Fogja az anyját, és a srác háta mögött lelép vele, a hatóságnak pedig azt mondja, megölte szerelmét

A borító sztem elég érdekesre sikeredett... Ha a melltartós, leginkább goth-osnak látszó csajszi Cat-et próbálja szimbolizálni, nem értem, miért nem vörös. :D Ezzel a lilás színvilággal nincs különösebb gond, de nálam akkor is a harmadik rész borítója nyert.
Néhány kedvenc rész, abszolúte a teljesség igénye nélkül:
(Az egész könyvet imádom, úgy, ahogy van, nehéz volt kiválasztani ezt a néhány szösszenetet :D)
"– Hello, szépfiú – mondtam a legcsábítóbb hangomon.
– Most nem érek rá.
A hangja fojtott volt, határozott brit akcentussal. Egy pillanatig ostobán pillogtam, és arra gondoltam, hogy talán tényleg túl sokat ittam, és nem jól értettem.
– Tessék?
– Dolgom van. – Türelmetlennek és kissé bosszúsnak tűnt.
Megzavarodtam. Lehet, hogy tévedtem? A biztonság kedvéért könnyedén megérintettem a kezét. Szinte kicsapott a bőréből az energia. Nem ember, az egyszer biztos.
– Arra gondoltam, hogy… – kutattam a legmegfelelőbb szöveg után. Ilyesmi még sosem történt velem. Ezt a típust általában könnyű felszedni. Nem tudtam, hogyan kéne igazi profiként kezelni ezt a helyzetet.
– Akarsz dugni?
A szavak csak úgy kibuktak belőlem, és én elszörnyedtem magamtól. Majdnem a számra csaptam. Még sosem mondtam ki ilyesmit ezelőtt.
A fickó némi derültséggel pillantott rám, miután másodszor is visszautasított. A sötét szempár kutatón fürkészett.
– Rossz az időzítés, szivi. Egy kicsit még várnod kell. Most pedig légy jó madárka, és repülj el. Majd én megtalállak.
Egy intéssel elbocsátott. Zsibbadtan felálltam, és távoztam. Fejcsóválva emésztettem az események váratlan fordulatát. Most meg hogy a fenébe öljem meg?
"

*

"A bárpult felé indultam, s csak akkor éreztem meg a levegő vibrálását, amikor megszólalt:
– Most már szívesen dugnék.
– Micsoda?
Megpördültem, hogy leteremtsem a szemtelen aszfaltbetyárt, de torkomra fagyott a szó. Ő volt az. Elpirultam, amikor eszembe jutott, mit mondtam neki előző este. Úgy tűnt, ő sem felejtette el.
– Nos hát, izé… – Hogyan is lehetne erre válaszolni? – Nem innánk előbb valamit? Egy sört vagy…
– Hagyjuk – intette le a buzgó pultost, és végigsimított az arcomon. – Menjünk.
– Máris? – néztem körül meglepetten.
– Igen, most. Vagy meggondoltad magad, szivi?
Kihívás volt a tekintetében és valami rejtélyes csillogás. Mivel nem akartam kockáztatni, hogy újra elveszítem, megmarkoltam a táskámat, és az ajtó felé indultam.
– Menj előre.
– Nem, nem – vigyorgott hátborzongatóan. – Hölgyeké az elsőbbség.
"

*

"Harcolni csak egyféleképpen lehet: mocskosan. A tiszta, becsületes küzdelem csak arra jó, hogy megölesd magad, méghozzá rövid úton. Használj ki minden lehetőséget a kínálkozó orvlövésre, üss övön alul, és feltétlenül rúgj bele a földön fekvőbe – akkor talán te lehetsz az, aki élve hagyja el a helyszínt. Ezt ne feledd. Élet-halál harcról van szó. Ez nem bokszmeccs. Nem az nyer, aki több pontot szerez."
*

"Tessék. – Egy lavór vízzel és egy ronggyal tért vissza. Letette mellém, és adott egy inget is. – Véres vagy elöl. Ha így mész haza, anyád még megijed, hogy bajod esett.
Végignéztem magamon. Stephanie vére vörös foltot hagyott a hasamon. Noha már nem is bántam annyira, hogy megöltem, levettem a blúzomat, és vadul dörgölni kezdtem a bőrömet. Miután az utolsó kis vörösséget is eltüntettem, megéreztem, hogy néz. Felpillantottam, és láttam, hogy rám szegeződő tekintetébe némi zöld izzás vegyül.
– Hé! – mondtam neki. – Nincs ebédidő! Ne zöldülj be ettől a kis vértől!
– Gondolod, hogy a vér miatt nézek rád így?
A hangjában bujkált valami. Egy csomó kimondatlan dolog.
Próbáltam közönyösnek mutatkozni, de a szívverésem felgyorsult, és nem a félelemtől.
– Zöld szem, kiálló agyarak… meglehetősen gyanús, szerintem.
– Csakugyan? – ült le mellém. – Talán elmulasztottam közölni veled, hogy mi más válthatja ki még ezt a reakciót, de segítek egy kicsit – nem a vér.
Ó. Mélyen beszívtam a levegőt.
– Ha a múltkori hétvégére gondolok, azt hiszem, már mindent láttál belőlem, és kétlem, hogy a melltartóm látványa ekkora izgalommal töltene el.
– Nézz rám, Cicuska – mondta tompán. Pislantottam.
– Nézek.
– Nem nézel. – Közelebb húzódott, s már teljesen zöld volt a szeme. – Átnézel rajtam, mintha itt sem lennék. Rám nézel… és nem egy férfit látsz. Egy vámpírt látsz, és ezért nem törődsz velem. A múltkori hétvége kivételével. Amikor átöleltelek és megcsókoltalak, láttam a szemedben felébredni a vágyat, és tudtam, hogy akkor egyszer tényleg annak látsz, ami vagyok. Nem csak egy dermedt szívnek valami porhüvelyben. Azt szeretném, ha megint így néznél rám most, és nem kennéd a drogokra. Kívánlak. – Halovány mosoly ült ki a szájára, mikor ezt kibökte. – Az első pillanattól kezdve, és ha azt hiszed, hogy nem támad fel bennem a vágy, ha melltartóban üldögélsz mellettem, nagyon tévedsz. Csak éppen nem megyek oda, ahová nem hívnak.
Elállt a szavam a döbbenettől. Annyi minden történt a mai éjszakán, hogy az agyam alig bírta feldolgozni. Bonesra néztem, és hirtelen mintha hályog hullott volna le a szememről, mert hirtelen látni kezdtem. Magas járomcsontok, smaragdzöld tekintet a sötét szemöldök alatt, szépen ívelt száj, egyenes orr, markáns áll, Makulátlan fehér bőr; karcsú, izmos alak. Elegáns kéz és hosszú, kecses ujjak. Istenem, milyen gyönyörű. Tökéletesen és hihetetlenül gyönyörű. És most, hogy végre megengedtem magamnak, hogy mindezt észrevegyem, nem tudtam róla levenni a szemem.
– Csókolj meg.
Ez csak úgy kiszaladt a számon, és rádöbbentem, hogy titokban már jó ideje szerettem volna kimondani. Bones rám hajolt, és ajka lágyan az enyémre tapadt. Óvatosan. Minden lehetőséget meg akart adni, hogy meggondoljam magam és eltoljam, de nem tettem. Átfogtam a nyakát, és közelebb húztam."


*


"Mikor Bones elindult az ajtó felé, a nyakába ugrottam, és átöleltem. Fejemet a nyakába fúrtam. Még nem tudlak elengedni. Képtelen vagyok rá. Még túl korai!
– Mi ez? Még el sem mentem, és máris hiányzom?

Összeszorult a szívem.
– Mindig hiányzol, ha távol vagy.
Kicsit veszedelmes útra léptem, de ki kellett mondanom.
Megcsókolt, fájdalmasan gyengéden. Szorosan öleltem, és próbáltam nem sírni. A
nnyira fáj! Hogyan engedhetnélek el? Hogyan hagyhatnám, hogy elmenj?
Miért ne hagynád?, ellenkezett a logikám. Szereted őt? Akkor bizonyítsd be! A
biztonságáról van szó!
Visszanyeltem a könnyeimet. Jobb most túlesni rajta, mint később.
Tudod, hogy ez a helyes döntés. Sokkal tovább fog élni, mint te, és egy idő után elfelejt majd.
Elhúzódtam, és finoman megérintettem az arcát.
– Add ide a dzsekidet.
Már az utolsó ölelés pillanataiban is az utolsó szegeket vertem a koporsóba. Bones levette a dzsekijét, és kérdőn vonta fel a szemöldökét.
– Ha esetleg utánatok kell mennem – magyaráztam. – Hideg van odakint.
Bones odaadta a kifakult farmerkabátot, ami tegnap is rajta volt, én pedig összehajtva a hónom alá csaptam. Még egy utolsó csókot lehelt a homlokomra, amikor becsukni készültem az ajtót mögötte.
Képes vagy rá. Engedd el. Ez az egyetlen megoldás.
– Légy óvatos, Bones. Kérlek…

Bones elmosolyodott.
– Ne félj, szivi. Előbb visszajövök, mint hinnéd.
Hosszan néztem utánuk a kémlelőnyíláson keresztül, aztán térdre rogytam, és hagytam, hogy átjárjon a megtört szív minden kínja. Addig sírtam, amíg égni nem kezdett a szemem, és alig kaptam levegőt. Ez sokkal jobban fájt, mint a lövések.
Húsz perc múlva, amikor felálltam, már más ember voltam. Elmúlt a sírás ideje. Dolgom van.
Azokkal a lapokkal kell játszanod, amiket kiosztottak neked, mondogatta mindig Bones.
Nem ok nélkül vagyok félvér, és most itt az idő, hogy ezt bebizonyítsam. Gyertek, vérszívók! A Zord Kaszás vár benneteket!"

*

"Tate Bradleyt elborították a kötések és gipszek. A szeme megrebbent, amikor beléptünk az ajtón. Odahúztam egy széket az ágyhoz. – Hello!
Fájdalmas tekintet üdvözölt.
– Bekerültem a csapatba, Cat?
Csak reszelős suttogás volt a hangja, de majdnem elmosolyodtam. Majdnem.
– Szeretne rendszeresen részesülni hasonló megpróbáltatásokban?
– Igen – lehelte határozottan. Kajánul megcsóváltam a fejem.
– Akkor gratulálok, Tate. Maga az első csapattag. – Felálltam, és Donhoz fordultam.
– Szerezzen egy nővért, aki levesz tőlem valamennyi vért. Legalább fél litert. És nyomják bele Tate-be.
Don kétkedve hunyorgott.
– Nem biztos, hogy egyforma a vércsoportjuk. Próbát kell csinálni.
Ettől nevetnem kellett.
– Én mindenkivel egyezem. Félig vámpír vagyok, extra régi vámpírvérrel feltuningolva. A pluszerő pár napon belül kimegy a szervezetemből, úgyhogy addig használják, amíg még hat. Első Lecke az Én Többet Tudok Nálad tanfolyamon – a vámpírvér gyógyít. Holnap estére talpra áll. Azonnal meg kell kezdenünk a kiképzést. Rengeteg a tennivalónk.
Feltűrtem a ruhám ujját, és Don nővért hívott.
– Mit fog még elmondani, amit nem tudok? – érdeklődött.
A szemem smaragdzölden villant, s Donnak elállt a lélegzete, amikor fénye az arcára vetült.
– El sem tudja képzelni…
Később, amikor anyámmal együtt elhelyeztek minket egy katonai létesítményben, megengedtem már magamnak azt a luxust, hogy Bonesra gondoljak. Már biztosan órákkal ezelőtt visszaért Rodney házába, és elolvasta az üzenetet, amit hagytam neki. Röviden megpróbáltam elmagyarázni, hogy nem hagyhatom, hogy további szeretteim vére tapadjon a kezemhez. Bármilyen ügyesen intézi is a dolgokat, a kormány előbb-utóbb utolér minket. Vagy a vámpírok, akik megmenekültek. Vagy anyám teszi tönkre a kapcsolatunkat a gyűlöletével és a szökési kísérleteivel. Vagy az idő választ szét minket, hiszen én öregszem, ő meg nem. M
indnyájunknak azokkal a lapokkal kell játszani, amiket leosztottak nekünk. És azokat a csatákat megvívni, amiket meg tudunk nyerni.
És mégis, mikor végül elnyomott az álom, abban a felemás állapotban, amikor a logika már nem működik, és közelednek az álmok, szinte hallani véltem Bones hangját. Ugyanazt az ígéretet suttogta, amit hónapokkal ezelőtt tett, a kapcsolatunk kezdetekor, és arra gondoltam, hogy ez talán valami jel – és hogy vajon komolyan gondolta-e.
Ha elfutsz előlem, utánad megyek. És megtalállak."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése